Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

A kis tanulmány nekem szintén igen tetszett, annál inkább mert hasonló gondolatkörbe vágó gondolatokkal azelőtt magam is sokat foglalkoztam. De a tárgy érdekességét nem is tekintve, lekötött a biztos logika, a mély és türelmes gondolkodás, mely oly fiatal embernél mint ön kétszeresen meglepő és bevallom, önre nézve a legnagyobb reményeket kelti. Azt hiszem, nem sokára, mindenesetre még e hóban lesz alkalmam az ön Platon-könyvét ismertetni, s egyszersmind így mások előtt is kifejezni azon nagyrabecsülést, mellyel ön iránt vagyok. Addig is legyen elnézéssel hogy a késedelmemért, melyet folyton, idegesen változó kedélyállapotom, - költőnél megbocsátható jelenség - menthet némileg. Fogadja még egyszer őszinte köszönetem kifejezését. Mindig kész hive és tisztelője Babits Mihály 3. Budapest, 1910. szeptember 4. Igen tisztelt Uram! Engedje meg, hogy azon jóságánál fogva, mellyel ön irántam viseltetik, - üdvözölhessem önt tragédiája megjelenése alkalmából. Nekem igazán ünnep volt ez. Hallatlan nagy vágyódással lesem kis gyermekkorom óta a görög drámák kifürkészhetetlen nagy melódiáját. - Péterfy Jenőtől tanultam görögül, és a berlini meg párizsi egyetem nagy mesterei mind tanítóim voltak. Tanulásom és munkám javarésze ezeknek az utolérhetetlen formáknak szólt. Most ön megszólalt ebben a formában, oly nagy szépséggel és biztonsággal, mint azok a mesterek s úgy áll itt egyszerre, mint a legendás nagyok, a szépség legmélyebb értői és a legnagyobb lelki titkok megsejtői. Nekem ez nagy boldogság, mert biztos akarattal kutatom a szépségnek és általában a lelki életnek törvényeit, az ember lelki fényeinek nagy szupremáciáját az összes anyag fölött. Most, mikor azt hiszem, hogy itt biztos eredményre juthatok, mikor azt hiszem, hogy rendszer alapjait vethetem meg, rendszerét, mely a lelki élet nagy zenéjét mechanikai biztonsággal bontja elemeire, nagy boldogságom, hogy önben megvalósulni látom esztétikai ideáljaimat, hogy itt csodálkozó szemeim előtt nő ki ebben a formailag kusza és fejvesztett világban egy mester, aki szigorú mint a görög nagy mesterek és Dante - s aki méltó lenne, mint azok, új Aristotelesre, aki formájának belső törvényeit hirdethesse. Az ön szi-