Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

. .. Most a kavics csikordul —, a lombok megremegnek . . . Egy lány. — Piros chitonja s fürtjei lengenek hullámzó ritmusán. — A gyönyörű, gyenge gyermek egy percre rámtekint s halkan tovább lebeg. •— Elment! — Könnyű kék fényben táncolva jő az alkony . .. Elment! — A nap az Éjt most csókolja épen ajkon, hogy puha leple selymét lilás pírban fürössze. Terítve égi csöndet árnyak szállnak felettünk, könnyes szemem lezárom. — S amerre képe eltűnt: emléke fénylik ott a fasorban, messze, messze .. . 1917. június 6. LE VOYAGE A vasúton messze szállunk, unalmas rónákon át — ; száz piros pipacs, piciny petty, himzi a rét bársonyát. Kis falunkból már kibúvik egy-egy tűnő, régi ház; mindjárt vége lesz az útnak: a malom itt karikáz. Te tovább szállsz a vasúton, messze, messze édesem, sírva nézek még utánad: kis kezed int édesen. Árva tájék, lomha égbolt, szomjas nyárfa, kis tanyák; vágyó karjuk, — ám hiába! — mintha feléd nyújtanák. Sírva nézek még utánad, néma vágyam néma kín, — messze csattog már alattad, messze csattog, sír a sín.