Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

Azóta természetesen utána néztem olyan tárgyköröknek is, amilyeneket, az iskolán kívül, eddig az irodalom terén megismertem —, és amelyek szerettetik meg igazán velünk azt a pályát, ahová indulunk. A kedvem nagyobb lett, tehetségem pedig megvan hozzá: azt hiszem, nem fog többé megváltozni a nézetem: gépészmérnök leszek. Ez — vettem észre s mások is mondották, — már oly hatással volt eddig is rám, hogy sokkal higgadtabban tudok gondolkozni. Éppen jókor jöttél, te, ki már harmadik éve vagy a műegyetemen, szíves felvilágosításaiddal, melyeket ismét köszönök, ölel barátod Lőrinc 1917. április 26. HARMADIK DOLGOZAT A költészet tárgya és kifejezésmódja Az emberiség történetében hosszú századok során át a művészet együtt járt a kultúra fejlődésével. Minden olyan korszakban, amelyben az állam nem volt kénytelen erejének javát külső háborúba ölni —, azonnal fejlődésnek indult a művészet, mely így a kultúra alkatrésze lett. Az, hogy a művészet magában véve teremt-e kultúrát, nem biztos, de az tény, hogy a kultúra művészetet teremt; nem hiába nevezte el Schiller az erők fényűzésének. Tárgya mindig a szép megalkotása volt, szépnek nevezve szubjektív nézőpontból mindazt, ami élvezetet szerez, objektíve pedig bizonyos tökéletességet, mely teremtőjének aktív gyönyörűséget szerez, a nézőkben, vagy hallgatókban pedig minden gyakorlati haszon gondolatától mentes kellemes benyomást kelt. Ezt a hatást vagy a térben pillanatnyilag, vagy az időben (mely legalább két, egymással viszonyban álló jelenség egymás után következése) — éri el. Az első megoldást a szobrászat és festészet, a másodikat a költészet és zene foglalta le. Azonban az a természetellenesség is megtörtént, hogy egyes átmeneti korokban a kétféle feladatot akár véletlenül, akár tudatosan, egyesíteni igyekeztek. Ami Homérosznál Odüsszeusz tutajának elkészítésénél, vagy Akhilleusz fegyvereinek leírásánál igazán természetesség, ösztön, ihlet, isteni sugallat, vagy nevezzük bárminek — az az újkori költőknél már ésszerűség és tudatosság, azonban anélkül, hogy ez magában elégséges volna tökéletes alkotásokra. Csakhogy egy Lessingnek kellett jönni, hogy a költészet és festészet határait újra elkülönítse (ami pedig jó 2000 évvel