Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

Maga a paradoxon, melyről most már mint igazságról is beszélhetnénk, tökéletes; ellentétnek látszik az első pillantásra —, de valójában igen mély és szellemes szembeállítás. 1917. március 13. HETEDIK DOLGOZAT Pályaválasztás (Válasz egy kérdezősködő barátomnak.) Kedves Barátom, igen vártam már leveledet, melyben elutazásod miatt félbeszakadt beszélgetésünk folytatását vártam. Ismételten köszönöm azokat a szíves útmutatásokat, amelyeket itt is adtál, és leveledben meszsziről is elküldöttek Hiszen oly komolyak ezek az életreszóló pillanatok! Itt csak egyetlen egyszer felületesnek lenni, vagy magunkat félreismerni: oly hiba volna, melyet nem lehet helyrehozni. Jól tudod, hogy eddig — két vagy három éven át — tanárnak készültem. Azt lehetne mondani, hogy rámragadtak a nyelvek, legalábbis minden nehézség nélkül megtanultam az iskolai tanulmányokon kívül — olvasgatás által — annyit pl. a németből, hogy az iskolai anyag ne essék nehezemre; franciául is egészen jól olvasok bármily tárgyú könyvet —, de hogy beszélnék csak tizedrész annyira is, azt nagy sajnálatomra nem mondhatom magamról. — Egészen természetes volt tehát, hogy német—francia, vagy — mert két idegen nyelv mégis sok — magyar— német szakra megyek. Hozzájárult még az is, hogy az irodalom iránt is elég élénk érdeklődésem volt. A hetedik osztály elején, vagy talán később: úgy karácsony táján, nem tudtam előre választott pályámmal tovább egyetérteni. Igazán nem tudom, mi volt közvetlenül az oka annak, hogy a praktikusabb irányokra hajlottam. Azelőtt igen nagyon vonakodtam pl. a matematikától; megtanultam, de nem volt bennem a lelke. A fizika pedig — gondoltam — sohse lesz kenyerem! És úgy látszik, mégiscsak az lesz ! Hiszen mindkettő igen vonzó tárgy, csak attól függ, hogy milyen szemmel nézzük. Meg is jött a biztatás arra, hogy mérnök legyek: félévkor fizikából kettesem volt. Talán abban is van valami, hogy kissé bosszantott a dolog; elég az hozzá, hogy a „betű-tudákosság" kiszorította fejemből az irodalmat. Ki hitte volna ezt egy évvel ezelőtt!