Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

hazajárt Révész Ilus. Iparművésznő, de elsősorban a Dienes Pál felesége, Dienes Valéria által alapított első magyar mozgásművészeti iskola tulajdonképpeni vezetője. Nálunk úgy négy évvel idősebb, gyönyörű lány, csupa ritmus. Aki ismerte, sok színére rátalál abban az összetett nőalakban, amit a Tücsökzenében Lőrinc formált. Az előttünk járó nemzedékből Juhász Géza volt otthon ebben a házban, ha a besztercei gyalogezred hadnagyaként néha hazakerült. Osztálytársa Dienes Barnának, s emellett idekötötte az is, hogy a versei Révész Ágihoz szóltak. Ö volt nekünk a haladó hagyomány, hiszen az ő osztályuk építette ki a Kollégium önképzőkörét néhány évvel ezelőtt a progresszív gondolat bástyájává. Egyszer hazajutott a pozsonyi gyalogezredben harcoló Rolkó Jóska is, a húszas években korán elhalt kitűnő színész és rendező, Páricsy Berci meg a Kató unokahúgáért — a két lány egyidős volt — hevült csinos verseiben. Ösztönzés hát volt elég és több irányban is. Lőrinc már régebben felfedezte Ady nyomán Baudelaire-t, magával hordozta a Reclam-sorozatbeli német fordítását, sőt az ebben levő képmását bele is metszette az egyetemi tanári lakások és a sporttelep közötti kis nyíres egyik fiatal fájának a törzsébe egy nyugtalanító tavaszi délutánon. (Ott volt a nagyerdei egyik tanyánk, az Ady-domb, de Lőrinc még egy külön — a Tücsökzenében is említett — búvóhelyet is berendezett magának a központi egyetemi villamos megállóhely táján elterült bozót parányi tisztásán; oda még nagy fáradsággal egy padot is elhurcolt a parkból.) A dög első fordítása is a német után készült —, háború volt, nehezen lehetett francia könyvhöz jutni. A fordítás elkerült Oláh Gáborhoz, aki kölcsön adta Lőrincnek a maga Les Fleurs du Mal kötetét; ezt aztán hosszú hónapok munkájával teljesen lemásolta. Baudelaire-t és Verlaine-t Lőrinc belopta a rendkívüli francia óráinkra is. Vág Sándor tanárunk különben sem sokat törődött az előírt anyaggal; cukrot kínálgatva inkább Párizsról mesélt a tucatnyi lánynak és fiúnak, választékos gallicizmusokkal és borongós nosztalgiával. Az őt felváltó Dékán Samu meg, akit a fehér terror végső kétségbeesésbe hajszolt, egyenesen rokonszenvezett a törekvéseinkkel. Akkor már az önképzőkörben is mi voltunk a hangadók; tartani kellett az élcsapat rangunkat, rengeteget olvastunk hát. Ibsen, Tolsztoj, Strindberg, Anatole France, Maeterlinck, Wilde, Rilke, Stefan George, Hofmannsthal, Schopenhauer, Nietzsche voltak nagyjában a közös olvasmányaink, eljutottunk néhány szociológiai, sőt szocialista elméleti műig s arra is jól emlékszem, milyen hatást tett Lőrincre a monista Haeckel Welträtsele. Wilde egyébként hetedikes korunkban komoly bosszúságot szerzett Lőrincnek. Gulyás István tanította a magyar irodalmat, igen ere-