Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

vetítsünk vissza a múltba. Szabó Lőrinc, a mozdonyvezető fia, Béber László, a debreceni hentes-civis származék, magam, a középpolgári család fekete bárány egykéje — a társadalmi-irodalmi problémák ifjonti lázongói, hasonszőrű sokadmagunkkal ösztönösen fellobantunk a vörös lángvetésben. Valamit olvastunk, valamit hallottunk, valamit sejtettünk, valami megújhodás derengett fel bennünk. A radikális gondolkodású egyetemistákat különösen lelkesítette, hogy azok a neves írók, tudósok, akiknek még az Októberi Forradalom adott katedrát, de akiket tanszékük elfoglalásában az egyetemi autonómia konzervatív körei megakadályoztak, végre meghirdethették kollégiumaikat. Olyan kiválóságok, mint például a mi területünkön Riedl Frigyes, továbbra is helyükön maradtak, de leckekönyvünkbe jegyezhettük Babits Mihály, Balassa József, Beke Ödön, Király György, Laczkó Géza, Turóczi-Trostler József előadásait, ami érzéseink szerint számunkra nem csupán minőségi, de szemléleti, világnézeti változást is jelentett. Megerősítettek ebben a hitünkben olyan mozzanatok, mint Babits Mihály Ady-kollégiumának szenvedélyes indítása a fulladásig zsúfolt Riedl-teremben, az emlékezetes beköszöntő, amelyben a Húsvét előtt és a Fortissimo költője újonnan elfoglalt tanári katedráján meghajtotta a tudomány zászlaját a forradalom vörös lobogója előtt, vagy Király György halk, de határozott hangú bevezetője arról, hogy a régi magyar irodalom virágoskertjét maradi literátorok vadították szinte áthatolhatatlan bozóttá. A filozopterek java tódult az új professzorok előadásaira, az „irodalmárok" némi irigységgel tekintettek Szabó Lőrincre, aki Babits Mihály meghitt famulusa lett. Néhányan tudtuk a kapcsolat eredetét, amely a debreceni Dienes-házba vezetett. Ugyanis Katalin osztálytársnőnk egyik bátyja, Dienes László könyvtárügyi politikai megbízott kommendálta be az oroszlánkörmeit mutogató ifjú költőt és műfordítót Babitsnak, aki felismerte kivételes tehetségét, maga mellé vette, majd barátságába fogadta. Emlékezetem szerint izgalmas Ady-szemináriumának szervezésével is őt bízta meg, az én szemináriumi dolgozatomnak: „A fekete zongora megértése és kritikája" — Lőrinc volt noszogatója és serkentője. Lőrinc ideológiai hovatartozásának jeleként tekintettük azt is, hogy ugyancsak Dienes László álláshoz juttatta a Közoktatásügyi Népbiztosság Könyvtárügyi Megbízottak hivatalában, s ezzel szűkebb körünkből. Szabó Lőrinc lett az egyetlen, aki a Tanácsköztársaság alatt hivatali funkciót látott el. * * * A proletárdiktatúra kikiáltása után, Lőrinchez hasonlóan, nekem is alkalmam nyílt „lakásmentő" cserére. Háromszemélyes Rá-