Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

a háború vége felé gázkamrában semmisítettek meg. Gál Lászlóval és családjával olyan bensőséges viszonyba kerültem, hogy szinte családias baráti kapcsolatunk Lacinak, majd szüleinek haláláig fennmaradt. Ennek a barátságnak áramkörébe kapcsolódott be Szabó Lőrinc, így leit szívesen látott vendég a különben zárkózott Gál-famíliánál, így jutott el Gál Laci egyik „szíve bálványának", a szép kis Zárai Ancinak otthonába, a módos-elegáns Zárai-házba, amelynek választékos kultúráját elismerte és élvezte, ám a gazdag nagypolgári miliő keserű sóvárgással töltötte el. * * * 1919 március 21-én este néhány diáktársammal az Operaház kakasülőjén hallgattam a Denevér elbájoló melódiáit. A második felvonás közepetájt a földszinti bejáraton vörösszalagos fiatalemberek tódultak be és harsogva hirdették : — Kikiáltották a proletárdiktatúrát! — A kormány lemondott. Magyarország proletariátusa átvette a hatalmat. Riadalom a zsöllyékben és a páholyokban. Aztán a zűrzavar csillapszik, elül, s a művészek, karénekesek, a színfalak mögül betóduló díszletmunkásokkal és a közönség helyén maradt részével együtt eléneklik a zenekar kísérete mellett az akkor közismert forradalmi dalt: A Marseillaise-t. Utána ismét Strauss következik, és a dalmű előadása zavartalanul fejeződik be. A színházból izgatott viták, mérlegelések közepette értünk haza Rákóczi út 12. szám alatti diákszobámba, amelyet hármasban béreltünk. Hajnalig hánytuk-vetettük a várható eseményeket, s reggel korán Szabó Lőrinchez siettem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy fel tudtam mérni a forradalmi változás összes következményeit, de brosúrákból, röplapokból és a Vörös Űjság cikkeiből annyit már kiszűrtem, hogy bizonyos kárhozatosnak tudott dolgok megszűnnek, s helyükbe új. kívánatos rendelkezések, emberibb életformák lépnek. Lőrincet nem találtam otthon. Cédulát hagytam nála, amelyen arra sürgettem, hogy aznap este hét és nyolc óra között jöjjön el hozzám. Soraim nem hagytak kétséget aziránt, hogy mindent elsöprő változásokra készültem fel. * * * Határozottan emlékszem, hogy ez időben Lőrinc együttérzéssel fogadta a proletariátus hatalomátvételét, és optimizmussal tekintett a jövőbe. Nincs szükség arra, hogy hitelüket vesztett sillabuszokat