Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

kony fekete nyakkendőjére, ehhez hasonló szalagszerűséget csak az Észak—Dél háborúból származó metszeteken lehet látni, szigorú déli szenátorok nyakán. Joggal nem tartottam hát méltónak a hatásos megjelenéshez, még a Wilde-aforizmát is idéztem, hogy „a szépen megkötött nyakkendő az első komoly lépés az életben". Lehet, hogy ez használt, mert Lőrinc aztán a Zoliéból vett egy megfelelőt. Bátran el lehet mondani, hogy az ezután következő két-három évben a Dienes-villa népessége két fővel szaporodott, mert a délutánjainkat rendszeresen itt töltöttük, Lőrinc inkább a földszinten, én inkább az emeleten. Hogy mi volt az ő számára ez a ház, azt világosan megmondja: a sugárzó központ. A képzelet megtalálta misztikus otthonát, s Debrecen elsüllyedt. A Katóhoz való szerelme eleve reménytelen, hiszen akkor már amolyan félhivatalos menyasszonya volt — a család nem nagy örömére ugyan — a legkisebb bátyja. Barna egy osztálytársának, Horváth Lojzinak. Ez Pesten jogászkodott, tehetséges fiú, szívesen hangsúlyozott Mefisztó-külsővel, de 17-ben meghalt. Felmerült viszont már abban az időben Czellár Feri, ugyanabból a nemzedékből, akkor műegyetemi hallgató —, ma a Műszaki Könyvtár osztályvezetője s immár négy évtizede a Dienes Kató férje. Kató örömmel vette a Lőrinc barátságát, becsülte a nyilvánvaló értékeit, sőt bizonyos fokig még hízelgett is neki a Lőrinc odaadó hódolata, hiszen már némi költői hírnév lengte körül s az iskolában más lányok is voltak, szebbek is és nem kevésbé tehetségesek, még egyetemi tanár is lesz majd az egyikből. Szeretni azonban nem szerette jobban, mint — mondjuk — engemet. Lőrinc érezte ezt, ezért is hánykolódott állandóan olyan „himmelhoch jauchzend, zu Tode betrübt" hangulatban holdfényes nagyerdei kószálásainkon. És mégis olyan nagy volt a Kató varázsa, hogy . . . irányított, nevelt, csak azzal, hogy volt. Lőrinc valahogy úgy tekintette a Dienes-házat, mint egy irodalmi szalont, ahol vers, muzsika, modernség, összhang uralkodik —, és ebben igaza is volt. Ez kötött össze minket a nagyvilággal, amit nekünk akkor főképpen Budapest jelentett, és hozzákapcsolt a nemzedékünk előttünk járó tagjaihoz is. , Kató állandóan érintkezett a bátyjaival, akik közül László is megfordult itthon, kémikus magántanár feleségével. Gyakrabban