Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

hivők. Az osztályunkból kettőnkön kívül Gulyás Pali ; ő azonban már akkor óceánokban gondolkozott, beletemetkezett kedvelt Lenaujába, s ha harcba szállott, főképpen azért tette, hogy elképessze a nyárspolgárt. (Ilyen fintorai egyébként Lőrincnek is gyakran voltak.) Arra viszont nagyon jó alkalmat adtak ezek a vitatkozások, hogy összekovácsoljanak belőlünk egy kis csoportot: a moderneket, adystákat, nyugatosokat, akik büszkén vallottuk magunkat forradalmároknak, s több-kevesebb joggal az ifjúság elitjének. Hogy valóban azok voltunk, azt mintegy hitelesítette a Dienesházhoz való viszonyunk. Hadd beszéljek erről egy kissé részletesebben, hiszen ez a mi diákkorunk legmélyebb élménye. Lőrincnek különösen is; ezt mutatja, hogy a Dienes-villa élete a Tücsökzene negyedik ciklusának folytonosan visszatérő motívuma. Leánygimnázium akkor még nem volt Debrecenben. így lett nekem harmadikos, Lőrincnek meg ötödikes korunkban osztálytársunk Dienes Kató. Nem volt egyedüli az osztályban, egy-két lány még akadt, mindig váltakozva, mellette, de vitathatatlanul ő a legérdekesebb és legszínesebb: okos, sok irányban érdeklődő jeles tanuló —. később tanári oklevelet szerzett, de sohasem tanított —, aki már csak azért is más volt, mint a többi, mert rövid körhajat hordott, és lapos sarkú cipőt viselt. Villájuk a Simonyi út bal oldalának ma is álló első háza, akkor 16. számú, ott élt a földszinten édesapjával és anyjával. Apja árvíztársulati főmérnök, halk, finom, művelt öregúr, édesanyja sziporkázóan szellemes, mozgékony és vidám. Ritka érdekes és nagyon progresszív család. A fiúk közül Pál a Tisztviselőtelepen Babitscsal tanít, a kommün alatt az egyetemek népbiztosa, utána professzor Oxfordban; László Szabó Ervin tanítványa és munkatársa a Fővárosi Könyvtár igazgatójaként, a Tanácsköztársaságban könyvügyi népbiztos, emigrációban megalapítja Kolozsvárt a Korunkat, a Szovjetunióból a felszabadulás után hazatérve a közgazdaságtudományi egyetem tanára; Barna a háború alatt végig polgári internált Franciaországban, később püspök az Egyesült Államokban. Ma már egyikük sem él; egy Dienes-fiú van még, aki a kommün után ugyancsak az Egyesült Államokba emigrált, s ott egyetemi tanár. Abban az időben a villa emeletén a Barna menyasszonyának, Révész Húsnak a családja lakott: Révész Ágnes, a húga, aki egy osztállyal járt fölöttünk, a Tücsökzenében csak Ágnesként említett gráci lány, az özvegy édesanyjukkal. Én már régebben otthonos voltam ott, barátságban, tegező viszonyban mindhárom lánnyal. (Persze ez akkor, jó negyven éve valamivel többet jelentett, mint ma: osztálynyi különbséggel még a fiúk is magázódtak.) Lőrincet is én vittem el úgy, ahogy a Tücsökzene Vasárnapi meghívás című versében található. Most is emlékszem a vé-