Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

Szemed, bár játszva-rontó, ha vet gyémántsugárt, mindent szerelmet ontó, falánk, vad tűzbe márt; ha tested, mint a csillag rejtelmes éjfelén, szikrázva szerte csillog, elfog a félelem; ó hajsátor, aranynyak, örök ifjú varázs! elomló kincs, aranyhab, mely imádni aláz! a test finom hajlása, mely gyilkos kéjre vágy, égi szerelmek mása s a szennyes földi vágy. Te áldott bűn, te bűvös, gonosz, majd csüggeteg. a lángod mért oly hűvös, lelked mért oly beteg? Kincsed ma szórd kegyetlen fanyar csókokba szét, lopjuk meg az egyetlen szent öröklét, ízét, a lét ma messze reng el, ringass rugalmasan, legyen a vágyunk tenger, örökké szomjasan; föl újra, illatoknak zord tengere felé, baccháns fáklyák lobognak ujjúit nászúnk elé, föl, föl! lobogó hajjal, dalolni bús dalunk! — Mikor megjő a hajnal, holnapra meghalunk . ..