Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

költők nem tudták kivonni magukat koruk hatása alól, és költészetük reálisabb, inkább társadalmi mondanivalójú, mint Vrchlicky költeményeinek társadalmi-eszmei töltése. Otokar Bfezina, Josef Machar, Antonin Sova, Viktor Dyk, e csoport legjobbjai, végül is kénytelenek voltak felismerni, hogy „népük" nemcsak ideológiai és politikai értelemben él „rabságban", hanem a gazdasági valóságban is. A nagy lázadó. Husz János gyermekeinek válaszolniuk kellett „testvéreik" kiáltására, akik az osztravai bányákban, a brnói vagy prágai gyárakban szenvedtek. Persze nem munkásokat, hanem „cseheket" láttak ugyan bennük, de a kialakult helyzetben nemzeti forradalmiságuk mégis jelentékeny erő volt, számottevő társadalmi tényezőnek bizonyult. A második csoportot szociáldemokrata költők alkotják, de nem a párthoz tartozás alapján, hanem elsősorban ideológiai értelemben. Tagjai, mint például Josef Hora, Josef Chaloupka, nem csupán a nyomor énekesei, hanem az osztályérdekek harcosai-képviselői, költészetük nem csupán a munkás „nép" érzelmeit visszhangozza, hanem egyben a munkásság osztályakaratának hangja is. A harmadik csoport tulajdonképpen nem önálló; egyfelől az előbbi csoportok íróinak hatására, másfelől a nyugati humanizmus hatására alakult meg. A cseh értelmiség, amely a német kultúra erős befolyása alatt volt, másrészt pedig büszkén emlegette „nagybácsiját", vagyis Oroszországot, igyekezett kiigazítani nemzeti jellegét a humanizmus és az idealista erkölcsfilozófia „egyetemes emberi" jelszavaival. T. G. Masaryk tanítása a Kelet és a Nyugat, Bakunyin, Tolsztoj, Marx, Szolovjov és Kant valamiféle idealista szintézise. Masaryk „forradalmi humanizmusa" az alapja e harmadik csoportnak, amely igyekezett megteremteni a nemzeti és a proletár eszme szintézisét „az emberi szellem felszabadítása" formájában, annak a „kozmikus" embernek a jelszavaival, aki már nem cseh, de nem is proletár. Egyszerűen „ember". E csoport írói az imperialista háború alatt együttműködtek a német „aktivistákkal", és munkásságuk mintegy internacionális jellegű volt. A csoport tagjai voltak a Capek testvérek (Karel Capek, Josef Capek, Helena Capková), majd Petr Bezruc, az öregek közül Otokar Bfezina és mások. A helyzet rögtön megváltozott, amint 1918-ban elkezdődött a nemzeti forradalom, és megvalósult a cseh nép nemzeti felszabadulása. Az egyes csoportok és a csoporton kívül álló „naturalisták" közti különbség rögtön eltűnt (a „naturalistákról" még lesz szó). Mindegyik író úgy vélte, hogy a nemzeti forradalom győzelme végre lehetővé teszi eszményeinek megvalósítását. Még a szociáldemok-