Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

mint valamilyen szektás muzsik. Az ő szemében a háború, a vér, a katonák — tények, és mint tények eszközök a korszak „borzalmas" ellentmondásainak kifejezésére. Érzi és tudja azt is, hogy az embertelen helyzetből a kivezető utat a proletariátus mutatja meg, de erre az osztályra nem elsősorban úgy tekint, mint a forradalom győztesére, hanem mint a demokrácia egyetlen biztosítékára. A nagy francia forradalomnak, a felemelkedő polgárság forrradalmának eszményei — a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség és a „demokrácia" amerikai eszményének kísértetei mintegy újólag s egyben utoljára életre keltek az „új szépség", az új francia irodalom formáiban. Most pedig még néhány szót a Claríéról. A Clarté a Nyugat forradalmi értelmiségének „lelkiismerete". Nem véletlen, hogy ez a mozgalom 1919 végén szerveződött meg, amikor a forradalom „hármas kísértete" magát a vén Európát fenyegette, amikor a magyar, majd a bajor tanácshatalom bukása és az olasz proletariátus forradalmi kísérlete után — a szervezetlen és szervezett fehérterror minden megnyilvánulása ellenére — kiderült, hogy az antant-tőke győzelme igen kétes értékű, s az általa kötött különféle békeszerződések pedig fölösleges papírrongyok. Egy egész esztendő telt el a központi hatalmak militarizmusának szétzúzása óta, s ez az első „békeév" még a pacifista-humanistáknak is megmutatta, hogy „a régi szép idők többé nem térnek vissza". Aki pedig ezeken a tényeken komolyan és becsületesen elgondolkodott, és gondolatait végig is gondolta, annak el kellett jutnia arra a meggyőződésre, hogy az egyetlen következtetés mégis a kommunizmus, „sőt a bolsevizmus". A nyugati értelmiség lelkiismeretes részében ezt a meggyőződést előbb Henri Barbusse, majd pedig az ő kiáltványa után a Clartécsoport fejezte ki. Henri Barbusse teljesen jól látja a társadalmi erők viszonyának általános helyzetét, a proletariátus és a proletár forradalom szerepét; ezen kívül jól ismeri az értelmiség lelkiállapotát is. Tudja, hogy ,,az emberek és elsősorban az értelmiség többsége megveti a politikát", és hogy ez nem jó. Tudja, hogy az emberiségnek valamiféle paradicsomi állapotot ígérni egyértelmű az emberiség becsapásával és kigúnyolásával; tudja, hogy a kérdés megoldása nem lehet „valamilyen új vallás" vagy földi paradicsom, vagy „az emberi boldogság" frázisa, hanem csakis a kommunizmus realitása és a kommunista párt reális politikája.