Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

len, mindenfajta ideológiai „balosság'' ellen, sőt a művelődésügyi népbiztos helyettese ellen. Ez a harc átcsapott a politika területére, és azzal végződött, hogy egyrészt betiltották a szociáldemokraták folyóiratát, amelyben ez a kampány folyt, másrészt pedig a kommunista párt egyik vezetője egy kongresszuson „burzsoá dekadenciának" nevezte az aktivizmust. Az aktivisták helyzete ily módon még súlyosabb lett, s olyan követeléseket kezdtek hangoztatni, hogy a politikusok ne avatkozzanak be az irodalom és a művészet ügyeibe. Persze nem tudjuk megmondani, hogyan végződött volna mindez, ha a hatalom a proletariátus kezében marad. Az a legvalószínűbb, hogy az objektív körülmények és az általános politikai helyzet fejlődése rákényszerítette volna az aktivistákat, hogy lemondjanak az idealista nézetekről, és a materializmus talaján újból harcot indítsanak a burzsoá és a szociáldemokrata írók ellen, valamint a szociáldemokrata elhajlások ellen a pártban. Minderre azonban nem került sor, és az aktivisták nem jutottak el sem odáig, hogy megértsék a proletárdiktatúra lényegét, sem odáig, hogy materialistává váljanak, mivel túlságosan lefoglalták őket a művészet ügyei és az „ideológiai forradalom" kérdései. így azután nem is kellett átdolgozniuk programjukat. Július 31-én este Budapest utcáin megjelentek az első fehér tisztek annak jeleként, hogy elkezdődik a legborzalmasabb fehérterror — és az aktivizmus rögtön elhallgatott. Azok az aktivisták, akiket véletlenül nem tartóztattak le, külföldre menekültek — és ezzel elkezdődött a magyar aktivizmus második időszaka. Ez a második korszak voltaképpen az aktivizmus hanyatlásának, a csoport belső szakadásainak időszaka volt. A valóságban csupán az történt, hogy az aktivizmus az események általános történelmi alakulása következtében, a társadalmi helyzet hatására megmutatta igazi arcát, és visszatért eredetének tendenciáihoz. A forradalmárból a forradalom ideiglenes veresége csak még nagyobb aktivitást válthat ki, mert látja a forradalom történelmi szükségszerűségét ; az aktivisták többsége viszont úgy reagált a magyar tanácshatalom bukására, hogy egyszerre hirdette „a szerelem győzelmébe" vetett romantikus hitet és a pesszimista kétségbeesést az élet minden realitásával kapcsolatban. Egy szóval, az aktivizmus — voltaképpen a magyar aktivisták külföldi folyóirata — jobbra tolódott, a humanizmus felé, az „osztályokon kívüliség" álláspontjához, majd belekapaszkodott a „tisztán művészeti" problémákba, csaknem passzív propagandistája lett a nyugati és az orosz irodalom és művészet legújabb irányzatainak.