Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

Még később eljutott a dadaizmushoz és végül a l'art pour l'art alapján megreformált aktivizmushoz, vagy, mint az aktivisták mondják, „a hegycsúcsra", ahol az aktivista ,,a jövő harcosa" és ,,a kollektív kultúra megteremtője" egyedül áll szemben mindenkivel. Magától értetődik, hogy az aktivizmus e „fejlődése" a csoporton belüli harc formájában fejeződött ki, aminek következtében az aktivisták „régi gárdájában" ma már csak két régi tag van. A többiek kiváltak, s vagy abban a csoportban dolgoznak, amely még 1918-ban elhagyta a MA-t (Komját Aladár Egység című folyóiratában), vagy az aktivisták baloldali, kommunista szárnyában, amely 1922-ben alakult (s Barta Sándor Ék című lapja köré tömörült). Az előbbi azt vallja, hogy minden forradalmár író, képzőművész számára, aki osztályának forradalma mellett kiáll, legelső feladat a forradalmi propaganda. Minden egyéb — művészi és irodalmi — munka most csupán „laboratóriumi", „kísérleti" jellegű, s nem mehet a propagandamunka rovására. Ezzel a tétellel egyetért a második (bécsi) csoport is. De ezen kívül, ha harcolni akarunk az agit-szépirodalom, az agit-rajz stb. szociáldemokrata és kispolgári elhajlásai ellen — vélekednek —, ha meg akarjuk tisztítani az irodalmat és a művészetet a kispolgári szentimentalizmustól, a szociáldemokrata „proletárromantikától" és a régi művészet mindenféle káros, passzív magatartásformájától, akkor nem úgy kell harcolnunk, ahogy a diktatúra idején harcoltunk, vagyis „felülről", „az osztályon kívülről", hanem úgy, hogy új, de érthető, aktív forradalmi agit-irodalmat teremtünk. Ügy gondoljuk, hogy a baloldali magyar ifjúságnak ez az álláspontja helyes; helyes mind a proletariátus, mind a forradalmi művészet szempontjából, minthogy helyes a forradalmi fejlődés szempontjából is. Ezen a téren már történt néhány kísérlet, s ezek közül meg kell említenünk Uitz Béla agitációs festészetét, valamint Barta Sándor és Komját Aladár munkáit. 4. Lázadás és forradalom a francia irodalomban A háború előtti évek francia irodalmár ifjúsága egészében véve a szimbolizmus hatása alá került. Felfogásában azonban Rimbaud és a többiek szimbolizmusa új értelmet nyert: humanista és „unanimista" tendenciák kifejezője lett. Charles Vildrac, Georges Duhamel, René d'Arcos, Jules Romains, Remy de Gourmont a képviselői ennek az irányzatnak. — Békés filiszteri kiegyensúlyozott-