Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

Még később eljutott a dadaizmushoz és végül a l'art pour l'art alapján megreformált aktivizmushoz, vagy, mint az aktivisták mondják, „a hegycsúcsra", ahol az aktivista ,,a jövő harcosa" és ,,a kollektív kultúra megteremtője" egyedül áll szemben minden­kivel. Magától értetődik, hogy az aktivizmus e „fejlődése" a csoporton belüli harc formájában fejeződött ki, aminek következtében az aktivisták „régi gárdájában" ma már csak két régi tag van. A többiek kiváltak, s vagy abban a csoportban dolgoznak, amely még 1918-ban elhagyta a MA-t (Komját Aladár Egység című fo­lyóiratában), vagy az aktivisták baloldali, kommunista szárnyá­ban, amely 1922-ben alakult (s Barta Sándor Ék című lapja köré tö­mörült). Az előbbi azt vallja, hogy minden forradalmár író, kép­zőművész számára, aki osztályának forradalma mellett kiáll, legel­ső feladat a forradalmi propaganda. Minden egyéb — művészi és irodalmi — munka most csupán „laboratóriumi", „kísérleti" jelle­gű, s nem mehet a propagandamunka rovására. Ezzel a tétellel egyetért a második (bécsi) csoport is. De ezen kívül, ha harcolni akarunk az agit-szépirodalom, az agit-rajz stb. szociáldemokrata és kispolgári elhajlásai ellen — vélekednek —, ha meg akarjuk tisztítani az irodalmat és a művészetet a kispolgári szentimenta­lizmustól, a szociáldemokrata „proletárromantikától" és a régi mű­vészet mindenféle káros, passzív magatartásformájától, akkor nem úgy kell harcolnunk, ahogy a diktatúra idején harcoltunk, vagyis „felülről", „az osztályon kívülről", hanem úgy, hogy új, de ért­hető, aktív forradalmi agit-irodalmat teremtünk. Ügy gondoljuk, hogy a baloldali magyar ifjúságnak ez az állás­pontja helyes; helyes mind a proletariátus, mind a forradalmi művészet szempontjából, minthogy helyes a forradalmi fejlődés szempontjából is. Ezen a téren már történt néhány kísérlet, s ezek közül meg kell említenünk Uitz Béla agitációs festészetét, valamint Barta Sándor és Komját Aladár munkáit. 4. Lázadás és forradalom a francia irodalomban A háború előtti évek francia irodalmár ifjúsága egészében véve a szimbolizmus hatása alá került. Felfogásában azonban Rimbaud és a többiek szimbolizmusa új értelmet nyert: humanista és „una­nimista" tendenciák kifejezője lett. Charles Vildrac, Georges Du­hamel, René d'Arcos, Jules Romains, Remy de Gourmont a kép­viselői ennek az irányzatnak. — Békés filiszteri kiegyensúlyozott-

Next

/
Thumbnails
Contents