Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Irodalmi és művészeti irányzatok

Mindez azonban csak elméleti tudás maradt. S az is csupán az általános politikai kérdésekkel függött össze. Ami az aktivisták gyakorlatát, vagyis művészi, művészetelméleti és propaganda tevékenységét illeti, itt, ezen a területen a mozgalom anarchista-individualista jellegét az anarchista-kommunista jelleg váltotta föl. De az anarchista-individualista és az anarchista-kommunista tendenciák közt szinte semmi különbség sincs a frazeológiai különbség ellenére. 1918-ig „az emberiség szabadságáról", „a tökéletes emberről", „a régi megsemmisítéséről" beszéltek, most pedig a kommunista társadalomról, a műveltségi szint kiegyenlítéséről és a kommunista művészetről. Előbb azt hirdették, hogy „a szabad élet új formái" csak a forradalmasított ideológia és világnézet révén valósulnak meg, amelyet az új művészetnek és az új irodalomnak kell létrehoznia, most pedig úgy tették fel a kérdést, hogy a politikai hatalom megragadása után, ami „a proletariátus ügye", elkezdődik „a kommunista társadalom új formáinak" építése, amivel majd a forradalmár művészek és irodalmárok foglalkoznak. Ugyanaz a lényeg, ugyanaz az idealista felfogás, s ugyanaz a régi elképzelés, amely szerint elsődlegesek az ideológiai erők mint motorok — most már nem a haladás, hanem a forradalom motorjai. Kassák Lajos, a Mesteremberek szerzője például az aktivizmusról írt cikkében úgy véli, hogy az orosz proletariátus forradalma „csak a morális forradalom formai megvalósítása, amely már jelen volt a lelkekben", s ez a „szellemi forradalom" pedig annak a munkának az eredménye, amelyet az ideológia forradalmárai végeztek „Turgenyevtől Gorkijig".* Barta Sándor úgy véli, hogy az emberi kultúra, amely eddig a „gazdasági hatalom rabja volt, a társadalom új gazdasági rendszerében semleges jelleget fog ölteni", vagyis független lesz a társadalom „gazdasági helyzetétől".** Ilyen volt az aktivisták megváltozott „forradalmi világnézete", amikor 1919 márciusában a magyar proletariátus megragadta a hatalmat. A proletárdiktatúra idején az aktivista csoport tevékenysége a propagandamunka mellett arra összpontosult, hogy harcoljon az álproletár írók ellen, akik egy szép napon a polgári dekadens irodalom táborából átmentek a kulturális ügyek népbiztosának és az állami színházaknak a várószobáiba mint a Tanácsköztársaság leglojálisabb állampolgárai. De a csoportnak harcolnia kellett a szociáldemokrácia „hivatalos" írói és képzőművészei ellen is, akik mindjárt az első napokban hadjáratot indítottak az aktivisták el* L.: Kassák Lajos: Aktivizmus. MA, 1919. 46—51. 1. ** L.: Barta Sándor: A kultúrájában forradalmasított ember. MA, 1919. 110—114 1.