Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)
Irodalmi és művészeti irányzatok
a háború, az imperializmus, a sovinizmus stb. jelenségei elleni harcot tekintette. Hasábjain főleg elméleti cikkeket, kiáltványokat, irodalmi és társadalmi szemléket közölt. Még a szépirodalma is merőben propagandisztikus jellegű volt. Az itt megjelent költemények — extázisba csapó, szimbolikus tartalmú kiáltványok, amelyekben mély benső meggyőződés ritmusa lüktet. Prózája a jelen lerombolására törekvő érzelmek szintetikus, spontán kifejezése kívánt lenni. A Die Aktion munkatársai 1915-ben megszervezték „a németországi szocialisták antinacionalista csoportját". Felvették a kapcsolatot — bár csak levelezés útján — Franciaország, Ausztria, Magyarország fiatal irodalmáraival, és mozgalmuk 1917—1918-ban kulminált. A Die Aktion című folyóiraton kívül számos komoly és értékes könyvet adnak ki. Megjelentetik Marx, Bakunyin, Herzen, Mehring, majd Rosa Luxemburg, Liebknecht, Lenin, Trockij, Klara Zetkin, Krupszkaja, Csicserin és mások műveit. Az orosz proletariátus Októberi Forradalma után az imperialista háború végéig a Die Aktion az orosz proletár forradalomnak és jelszavainak legjobb propagandistája. Ez a helyzet azonban fokozatosan megváltozott. A változás döntő oka, véleményünk szerint, már a forradalmi előretörés kezdetén kialakult; akkor ugyanis amikor 1915-ben a szeparatista „antinacionalista csoport" megszerveződött. Mert mi fejeződött ki ebben a tényben? Mindenekelőtt a csoport anarchista elhajlása, amely szervezetileg különvált a munkásmozgalom forradalmi balszárnyától. Ezen kívül a csoport individualista hajlama is, önállóságra törekvése, az a vágya, hogy a forradalom vezére legyen. (Mindennek magyarázata rögtön világossá válik, amint a 2. sz. ábrára pillantunk.) A Die Aktion mozgalmának további útja a következő volt: A német militarista monarchia bukása után a Die Aktion végeredményben külön utakon járt, bár párhuzamosan dolgozik a spartakistákkal. Ugyanakkor teljes egészében saját politikai propagandájának szolgálatába állt, eltűnt belőle minden irodalmi jelleg. Amikor megalakult a Német Kommunista Párt, rögtön jelentkeztek a további nézeteltérések. Anarchista és individualista hajlamokkal terhelten nem lehet barátságban élni a kommunista párttal, amelynek legelső követelménye a fegyelem. És a monarchisták 1920 márciusi felkelése után megtörtént a végleges szakadás. Otto Rühle azt írja, hogy „a forradalom nem pártügy". Pfemfert megkezdi támadásait az NKP és általában a kommunista pártok ellen, s kapcsolatba lép a szimbolistákkal. Programja ma a következőképpen szól:
