Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Bevezető

BEVEZETŐ Könyvemben az utóbbi húsz év nyugati művészeti és irodalmi jelenségeinek — a magukat „forradalmi művészetnek" és „forradalmi irodalomnak" valló irányzatoknak — a lényegét, „eszmei tartalmát" kívánom elemezni. Bármely művészeti jelenség lényegének tanulmányozása azonban, vagyis annak a kérdésnek a megvizsgálása, hogy ez vagy az a művész a tudatosult fiziológiai érzékeléseknek és érzeteknek milyen összefüggésében fejezi ki egyfelől az emberi érzetek kölcsönös viszonyának egyensúlyát, másfelől az individuumot az „élet" társadalmi fogalmához kötő viszonyoknak az egyensúlyát, voltaképpen a következő kérdések elemzését jelenti: 1. a társadalmi fejlődés milyen szakaszában alakult ki az adott művészeti jelenség; 2. melyek azok a kényszerítő társadalmi erők, amelyek létrehozták; és 3. milyen helyet foglal el ez a művészeti jelenség a társadalom anyagi és ideológiai erőinek dialektikus fejlődésében. Feladatunk tehát először is annak tisztázása volt, hogyan tükröződtek vissza a Nyugat új művészetében és új irodalmában a kapitalista társadalom ellentmondásai, a kispolgárság, a nagytőke és a proletariátus érdekellentétei; másrészt annak a tételnek a kifejtése, hogy az iskolák és az irányzatok különféleségét bizonyos osztályok törekvése (esetleg: több osztály törekvéseinek szintézise) idézte elő. Ily módon értelmezni tudjuk az adott művészeti és irodalmi irányzatok „forradalmiságának" kérdését, és dialektikus jelentőségük is megvilágosodik a művészet és az irodalom fejlődésének folyamatában. A kérdés ilyen feltevése meghatározta könyvünk formáját is.