Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - K. Nagy Magda: A Korunk és a munkásmozgalom

nak tűntek. Hogy az indulás hónapjaiban ideológiailag túlságosan tarka képet mutatott a folyóirat, nemcsak a szerkesztő túlzott liberalizmusával, óvatosságával magyarázható, hanem a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után eltelt hét keserves év irodalmi kísérleteinek sorozatos kudarcaival, a baloldali erők megosztottságával. A jó kezdeményezések — például a rövid lélegzetű kommunista s más haladó lapok — mire közönségükhöz juthattak volna, már betiltották őket. A néhány számot megért folyóiratok bármilyen hősi erőfeszítések között jöttek létre, fő célkitűzéseiket: az olvasók öntudatosításának, mozgósításának feladatát — elsősorban a rajtuk kívül álló okok miatt — nem teljesítették. A Korunk pedig, ha sok eklektikus nézettel, filozófiai, világnézeti, pszichológiai furcsasággal kezdte is pályafutását, mégis a legtovább élő marxista lap lett belőle, s ez nem utolsósorban helyes irodalom- és művészetpolitikájának következménye volt. Dienes kitűnő szerkesztői elveinek és újfajta módszerének volt köszönhető, hogy a sok pszichoanalitikus, teozófikus, okkultista, buddhista és más modern, felkapott tematika mellett az első két évben nyolc-tíz tanulmány, esszé ismertette meg a Szovjetunió irodalmát, film-, színház- és képzőművészetét a Korunk olvasóival. Köztük már az első szám hozza Lunacsarszkijnak a Kultúra és művészet ŰjOroszországban című tanulmányát. A Korunk tehát, az első két évben mindenekelőtt az európai, ázsiai eszmeirányok, vallások, kiútkeresések egymás melletti „békés" bemutatását szolgálta. Vitákkal, állásfoglalásokkal, a polgári divatos filozófiák marxista bírálatával még alig találkozunk, így a munkásmozgalom számára ekkor még nem jelent biztos tájékozódási lehetőséget az új lap. Közvetve mégis hatott a Korunk — még ebben a formájában is — a kommunista és baloldali szociáldemokrata publicisztikán, írókon keresztül, mind a hazai, mind a csehszlovákiai, jugoszláviai magyar nyelvű munkásszervezkedésekre, amennyiben igényt támasztott újabb munkáslapok megindítására, valamint felkeltette a figyelmet a szocialista irodalom, a szovjet kultúra iránt. Példát mutatott mindenekelőtt a jó légkörű együttműködésre a politikai, társadalmi haladást elősegítő értelmiségiek számára. Egyúttal azonban maga a Korunk is túlmutatott lehetőségein. 1928-ra már egyértelműbbek lettek az állásfoglalásaik — különösen a kultúra terén. A gazdasági világválság előestéjén, a háborús veszélyek, a fasizmus felgyorsulásának idején pedig magának a Korunk-nak is megváltoztak a szerkesztési elvei: 1929-re ugyanis bebizonyosodott, hogy még a nemzedéki tömörülés szempontjából sem elég, ha mindenki ismerteti a saját egyéni felfogását és a szerkesztők pedig csak egymás mellé rendezik őket.