Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Vadas József: A kor képzőművészete a Korunkban

„Nagyon valószínű, hogy a jövőben a lakások bizonyos helyét, a rádióhoz hasonlóan, e fényfreskók felfogására használják." Ebben a formában tán utópiának hat Moholy-Nagy elmélete. De maga a valóság, ha a televízió egy-egy szórakoztató műsorának absztrakt képi játékaira, Nicolas Schöffer világító tornyaira, a mobilokra vagy a fényreklámokra gondolunk. Ha a fényfestészet nem törölte is el a festék-festészetet, városaink éjszakai panorámáját látva nyugodtan mondhatjuk Moholy-Nagy szavaival: az urbanisztika előtt „az a jövő áll, mely olyan fényalkotásokkal számol, melyek egyenesen kapcsolhatóan .. . festék nélkül ragyognak fel : a színesen ömlő fény projektorikus játékaival, immateriális, folyékony lebegéssel, áttetsző tűznyalábban." (festéktől a fényig — 1933). OSZTÁLYHARCOS KULTŰRA, NEMZETI ALAPOKON A Korunk indulásakor a marxista esztétikának nem voltak közvetlenül felhasználható eredményei. Még csak akkoriban érlelődött a szocialista realizmus fogalma, épült ki Lukács és Lifsic esztétikája. Nem beszélve arról, hogy a szocialista művészet értelmezéséről megoszlottak a vélemények. Kállai Ernő 1927-ben írott Tendencművészet és fotográfia című cikkében egyfelől elismeri, hogy a haladó művészetnek a munkások oldalán kell állnia, másfelől azonban úgy találja, hogy a művészet nem képes ezt a feladatot megoldani: „az új szociális és politikai rendért való és képekben folytatott harc igazán korszerű, mert ésszerűen tárgyilagos, fölvilágosító és tiszta fegyvere nem a művészet, hanem a fotográfia." Ez még a harkovi írókongresszus, és általában a dogmatikus művészetpolitika térhódítása előtt íródott. Néhány év múlva, 1932ben azonban Antal János már formailag ellenkező előjelű érvekkel, de pontosan ugyanerre a következtetésre jut a gyakorlatban, amikor türelmetlenül kéri számon Dési Huber István művészetétől a proletár jelleget: „...ez a művészet, habár tagadhatatlanul proletár törekvésektől átfűtött, még általános keretek között mozog. Ezért lehet az Ernst Múzeumban kiállítani." (A proletár művészet problémájához) Szerencsére a Korunk képzőművészeti kritikáiban — egy-két indokolatlanul sommás megjegyzéstől eltekintve — alig van nyoma a szocialista művészet sematikus értelmezésének. Ha magyarázatot keresünk, akkor nemcsak Derkovits és Dési Huber épp ekkortájt kiteljesedő életművére kell gondolnunk, de Gaál Gábor szerkesztői éleslátására is. Nem habozott kiállni a korszak két legjelentősebb szocialista realista alkotója mellett. Derkovitsot Méliusz József állítja példának 1937-ben a fiatalok elé; művészetét Dési Huber elemzi, s