Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Grezsa Ferenc: Gaál Gábor és Németh László

dalom lényegi tartalma a gondolkodói jelenlét. A Bűn szerinte nemcsak kritikája, egyszersmind folytatása is a Tanú-nak: „A Tanú a Bűn kiindulópontja s a Bűn a Tanú sírköve." A Bűn nemcsak a „bírálat bírálata"; az lett benne „látomány, kép és művészet, ami a Tanúban — sok ellentmondással — az esszé képfolyondárai közt meghúzódó társadalomkritika". A Bűn Horváth Endréje — amint Gaál Gábor megállapítja — épp oly „szociográfus bőrbe bújt próféta", mint a Tanú Németh Lászlója; szavait „ki lehet vágni és beragasztani a Tanúba és fordítva" (A „Tanú"-tól a „Bűrí'-ig — 1937). Az esszéíró tudatosság sem korlátja, hanem kiteljesítője az ábrázolásnak. Már Kurátor Zsófi alakját azért nevezte „hatalmas portrénak", mert az író „a tudás és átélés minden machinációjával" rajzolta ki, az érett realizmushoz „bő és átható elemző készség" társult (Németh László és Kurátor Zsófi — 1936)- Amit Gaál Gábor a Németh László-i tanulmányban dicsért vagy hibáztatott — a Németh László-i regényben is meglelte. Tanácsa nem azt jelentette, hogy a szépíró fojtsa el magában a gondolkodót; hanem a műfaji súlypontváltás sürgetését. Az idealizáló hajlam és a valóságérzék szembesítését: erre alkalmasabb műfajként több regényt és drámát, amelyben a kudarc nem az eszme meghiúsulását, hanem a valóság éretlenségét jelenti. A kritikus Gaál Gábor Németh regényeiben főképp az elmélyült társadalom- és emberábrázolót értékelte. Egy-egy művéből realista kor- és világnézeti regényt húzott elő. A Gyósz-ról írta: „...lélektani elemzése a lét gyökerei felé gyűrűzik s a mai magyar falu fojtottsága, kibírhatatlansága imbolyog föl." A Bűn-ben az volt a megvesztegető számára, ahogy Németh László „a gazdasági vonatkozásokon épülő osztályelméletet... a regény anyagává teszi". Gaál Gábor és Németh László realizmuselmélete — ha nem is fedte át teljesen egymást — egy ponton találkozott: az írónak a jelen emlékoszlopát kell megalkotnia (A „Tanú"-tól a „Bűn"-ig — 1937).

8 Amiben eltérő volt a véleményük: a portré megfestésének és a regényhelyzet tudatosításának aránya. Gaál Gábor „határozottabb jelentést", kevesebb leírást és több jelenítést, a mítoszba hajló hős mellé — a tudatosító szerepében — politikus Gegenspielert kért számon Németh regényein. Hiányolta az ábrázolásban — az ember és az emberiség közti átmenetként — a szociográfiai közeget: „...hősei mozgás- és élménytere a depolitizált lélektan és a depolitizált intellektus. Ez a módszer egyelőre óvakodik az embert teljes egészében megragadni." Kritikáival a realizmus azon modelljét vállalta, mely kizárja az epikából a személyes líra lehetőségét. „Még minden az ő 8 Az egyetértés jeleként szó szerint veszi át Németh László terminológiáját A következő lépés című cikkéből.