Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

tartott kisebbségi kultúra és az egyre tudatosabban baloldali elkötelezettség kettős súlyát felvállaló kolozsvári folyóirat primus inter pares a mondás fenti értelmében. Az bizonyos, hogy nem a revízió zászlaját lengető úri Magyarország hivatalos kultúrhatalmainak jóvoltából; nekik csak az itthoni terjesztés jogának megvonását, majd a betiltását köszönhette. Nem is a királyi Románia jószántából; Nagy István önéletrajzi írásából megtudhatjuk, mint csapott le a sziguranca egy-egy házkutatásnál az egyébként legalitást élvező Korunk véletlenül megtalált példányára. Lehetséges munkahipotézis, hogy a Korunk is a szükségből próbált erényt elővarázsolni. Talán úgy, mint a nála két évvel fiatalabb Erdélyi Helikon, mely a polgári-liberális humanizmus szellemében hirdette: a kisebbségi lét eleve különleges hangsúlyt ad egy nemzetiség kulturális tevékenységének — feltéve, ha lemondanak a „megosztó" politikáról. Kétes ez a feltevés. Mert a Korunk nem a helikoni utat választotta. Göröngyösebb talajon járt; ha éppenséggel erényt, akkor másféle, citoyen—jakobinus erényt akart kicsikarni a szükségből. Gaál Gábor 1939-es mérlegében fontos tétel: „Már nem az a vitás, hogy válság van; az sem vitás, hogy melyik ideológiai kérdésnek mi az értelme. Ma az a vitás, hogy 1789 eszményei megmaradjanak-e vagy sem."

1 Nem véletlen, hogy amikor az „első, idilli éveiben" (Gaál kifejezése, a folyóiratról 1938-ban tartott előadásában)

2 járó, Dienes László-szerkesztette Korunk üdvözölte az új laptársat, a Gaál Gábor tollából származó híradás nem volt mentes egy sor fullánkos kitételtől. Mert a Korunk sohasem akart tisztán irodalmi szemle lenni. Már 1926-os, Dienes tollából származó híres Be/cöszöntő-je világnézeti tájékozódásra serkentett egy olyan korban, amelyet, olvashatjuk, a problematikussá válás, az értékválság és a világméretű újraorientálódási igény, a szintézisvágy jellemez. Keresztmetszetet kapni mindarról, amit a kor társadalmi tudata magában rejt — ez persze nemcsak filozófus útkeresők programja. Művészeké is, akik József Attilával vallják: „Költő vagyok — mit érdekelne / engem a költészet maga?" És a művészetre szomjazó befogadóké, akik a „lassan elszivárgó időben" nem „mesék tejét" akarják hörpinteni, de „valódi világot", s akiknek elegük van a „mímelt mámorból" is. Gaál ezért intette az induló helikonistákat : számoljanak azokkal az erdélyi magyar olvasórétegekkel, amelyek igazán „a mai valóságnak megfelelő irodalmat" (Űj folyóirat Erdélyben,— 1928) várják, nem pedig a szerinte szellemileg provinciálissá szürkülő anyaországi Nyugat vonalának epigon és korszerűtlen meghosszabbítását. Ezért kevéssé kielé1 Gaál Gábor: A Korunk éveinek margójára — Ezerkilencszázharminckilenc. In: G. G. V. I. 1. k. 693. 1. 2 Gaál Gábor: A Korunk éveinek margójára — Ezer kilencszázharmincnyolc. In: G. G. V. I. 1. k. 684. 1.