Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Keszi Imre: Egy utolsó beszélgetés

Keszi Imre EGY UTOLSÓ BESZÉLGETÉS Nem tudom megmondani, hogyan és milyen körülmények között kerültem személyes ismeretségbe Kassák Lajossal. Bizonyos, hogy negyven évnél is régebben láttam őt először. De ez a hosszú idő sem volt elegendő, hogy olyan kapcsolat alakuljon ki közöttünk, amelyet barátságnak vagy akárcsak a személyes ismeretség valamely meghittebb formájának lehetne nevezni. Igazi emberi beszélgetésre közöttünk is csak utolsó találkozásunk alkalmából Szigligeten került sor. És ez a beszélgetés olyan élményszerű volt, hogy az elmulasztott esztendők ellenére sem érzem magam feljogosítatlannak arra, hogy részt kérjek a Kassákra emlékezők sorában. De erről később. Költészetével túlságosan is fiatalon, ötödik vagy hatodik gimnazista koromban kezdtem ismerkedni: hajói emlékszem, a Világanyám című kötete jutott először a kezembe. Valószínűleg éretlen voltam hozzá, hogy revelációként hasson rám. Nem éreztem modernebbnek, inkább csak erőszakosabbnak a Nyugatnál, amely akkor számomra a költészet elérhető fennsíkja volt. Sajnos, a reveláció később is elmaradt, akkor is, amikor már mint költőjelölt foglalkoztam a modern magyar irodalommal. Soha, és tulajdonképpen mindmáig nem sikerült afelől meggyőződnöm, hogy a magyar irodalom krónikus elmaradását az európai szellemi irányzatok mögött ő szüntette meg és nem a Nyugat, elsősorban Ady. Kétségtelen, hogy a kapcsolatok síkját kiszélesítette, de az új területek kassáki adaptációját már sosem éreztem teljesen hitelesnek, Füst Milán líiája sokkal megrázóbban tette élményemmé azt, amit ma modernnek szokás nevezni és egy újfajta szembehelyezkedést a Nyugattal is előbb képviselt számomra akár Erdélyi József költészete, mint Kassáké. Az európai ember teljességének azt a magyar költészet hagyományaival egyesített kifejezését, amelyet Ady megvalósított — persze, sajnos, csak 1919-ig — és amelyet az Ady által megvalósítottnál is magasabb fokon képviselt Bartók Béla zenéje, csak a József Attila-i szintézis érte el újból. Amikor először tett boldoggá a Fiatal aszszonyok éneke nyomán tűzön-vízen keresztül előkerített Nincsen apám se