Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Zelk Zoltán: Kassák Lajos

Zelk Zoltán KASSÁK LAJOS* Bizony, harminchét éve már, hogy ilyen hosszan, ilyen sokáig figyeltem ezt az oly nagyon jellegzetes arcot, emiél az asztalnál, ebben a szobában ülve, szemben ezzel a konstruktivista festménnyel. Tél volt akkor is, az év valamelyik első napja, de akkor télikabátban ültünk, s a fűtetlen szobában úgy füstölgött szájunkban a szó, mint most a cigaretta. A cserépkályha melege figyelmeztet a változásra, az szólít ki a harminchét év előtti emlékek közül: nem a Lehel piac mögötti angyalföldi lakásban ülök, hanem Kassák Lajos mai otthonában, a Bécsi úton. De ezt csak tudom. Az érzés változatlan. Változatlan a házigazda arca, szavának hangsúlya,gondolkozásmódja — s ezért változatlanok a falak, a falon a kép, együtt az, amit légkörnek szokás nevezni. S e változatlanság érzése nem az én emlékeimből, hanem az ő lényéből árad. Mikor ezt a szemem meglátja, elmém tudomásul veszi, végül fölfogom, minek is vagyok a tanúja, én a húsz évvel fiatalabb kortárs, már ugyancsak öregember. Jó néhány írót láttam már megöregedni - kívül is, bévül is. És sohasem az volt az elszomorító, a tragikus, ha szemüveg került a hajdan hetyke orra, ha megroggyant a láb, ha kihullott vagy megőszült a haj. Az lett tragikus, néha tragikomikus, ha írásaik őszültek meg, ha írásaik lépte vált rogygyanttá. S legtöbbjüknél azért, mert csak megöregedni tudtak, megváltozni nem. írták azt, továbbra is ugyanazt, amit ifjúkorukban, s lettek művükkel és szerepükkel is, hajdanvolt maguk karikatúrája. Ez a „tipikus", ez a változni nem tudó író tragédiája. S most, mert e két hónap múlva nyolcvanéves férfi asztalánál, s négy évtized emlékei közt ülök, még inkább figyelek arra, amit eddig is, messzebbről * Kassák Lajosról szóló írásomnak van néhány olyan mondata, amit oda nem illőnek vélhet az olvasó, de amit kihagyni csonkításnak éreznék. Ezért inkább megmondom, hogy egy portré-sorozat darabjaként jelent meg annakidején a Tükör című hetilapban.