Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

Előszó helyett

Illés László ELŐSZÓ HELYETT A Petőfi Irodalmi Múzeum dokumentumsorozatának felen kötetében Kassák Lajosról, a művészről és emberről szóló, személyes hangvételű emlékezésekkel találkozik az olvasó. Hogy áll össze egy ilyen kötet? Bizonyos mértékig a véletlen szülte. A Múzeum sokrétű kiállítási programja során a klasszikusoknak szánt állandó kiállítások mellett időszaki tárlatokat, kísérleti és kamarakiállításokat is bemutat, hogy a társadalmi elkötelezettségű magyar irodalom fősodra mellett más, értékes és néha vitatott áramlatokat, életműveket is szembesítsen a közönséggel, mindazokkal, akik e sajátszerű, irodalmat és irodalmi kultúrát szolgáló műfajjal kívánnak találkozni. Csokonai és Petőfi, József Attila és Radnóti szomszédságában, Heinrich Heine és Dosztojevszkij és Majakovszkij között és mellett így jelent meg Kassák Lajos is 1973 őszén, halála fél évtizednyi távolából a múzeum kiállítási termeiben. A kiállítás rendezői az előkészületek során persze megvallatták - mint az helyénvaló - elsősorban az életmüvet, aztán a kortörténetet és a tudományt is. De közben kikerülhették-e vajon Kassák még élő pályatársait, híveit és kontrahenseit? Nem tehették ezt, hiszen az ő emlékeik a személyesség plasztikus távlataiba segítették beállítani ezt a rendhagyó művészt és szikla-arcú embert. Az emlékezések így egyre gyűltek és egy ponton — szinte önkéntelenül - a kiállításhoz óhajtott segédletből körképpé szélesedtek, így született meg a gondolat, hogy érdemes lenne e vélelmeket kötetbe gyűjtve megőrizni. Ugy véljük, az irodalmi muzeológia sokrétegű, összetett feladatkörének felelünk meg ezzel az elhatározással. Lehetséges, hogy a tudomány összevont szemmel tekint az ilyen gyűjteményekre, mert hiszen mi lehet előtte megbízhatatlanabb, mint a szubjektivitás imbolygó mércéje, az a körülmény, hogy a tovatűnt évtizedek elmossák a tények és történések körvonalait, s hogy nincs semmi mérhető és megszámlálható az emlékekben, vagyis hogy nem mindegyik emlékezés bírja ki a filológiai