Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Vajda Sándor: Bécsi éveim Kassákkal

Bécsbe érkezett Tamás Aladár, ismerősöm a Magyar írásból és a szatmári Szamos-partról. Tamás is hamar beilleszkedett a colosseumi társaságba. Ismeretségünk megelevenedett. Egymás közelében laktunk az egyetem körüli albérleti szobákban. Esténként, munka után találkoztunk, és az Aiser Strasse egész hosszát jó néhányszor végigróva, tárgyaltuk az összes, minket kettőnket érdeklő kérdéseket. Tamás Ali is kommunista volt. Gyakran utazott Pestre. Ott segített Simon Jolánnak a Ma terjesztésében. Ha Bécsben tartózkodott, együtt voltunk Kassákkal és az egész csoporttal. Mindég sok munka volt, idő mindég kevés. Tamás, Nádass napközben el voltak foglalva az állásaikban. Suschny is valami munkát vállalt. De ő úgysem tudott magyarul. Gáspár Endre fordításokkal foglalkozott, olykor éjjel-nappal diktált feleségének. Többnyire én szaladgáltam, kísértem Kassákot a Ma ügyeiben Berlinbe kellett volna mennünk — ott van élet, nem úgy, mint itt a poshadt Bécsben — ezt hajtogattuk egyre gyakrabban. Bortnyik rég elment, Uitz, Mácza szintén, a weimari Bauhausban egész rakás magyar működik. Mennyit emlegetik Molinácsit — ahogy a botfülű németek Moholy-Nagyot nevezték. Mi sem vagyunk gyengébbek, ott a mi helyünk. De hogyan? Miből? Ezekre a kérdésekre nem tudtunk választ adni. Bécsben pedig füllesztő a légkör. Szombat este olykor elmentünk a schönbrunni Schloss-Caféba. Ott volt Lesznai Anna és köre. Gergely Tibor, a rajzoló, Balázs Béla, Haász Árpád és Emmi, Seiden Ernő és felesége. Amikor mi — Kassákék, orosz ingesek — a jó polgári kávéházba bevonultunk, nem nagyon igyekeztek nekünk helyet szorítani az asztaluk mellett. A kávéház menedékhely volt. Németh Andor és társai az Atlantis kávéházban tanyáztak. Gáspár Endrével a Billrothstrasse-i lakása alatt levő kávéházban találkoztunk, mert felesége nem szerette, ha felforgatjuk, beszenynyezzük a lakást. * Erg Ágoston mondta, hogy várja József Attilát Bécsbe. Nem voltam nagyon kíváncsi reá. Amikor megérkezett, eljöttek a diákszállásra, ahol egy kis szobában négyen laktunk albérletben. Az új ember, amikor megismerkedtünk, még kevésbé érdekelt, mint azelőtt. Nem tetszett, hogy költőnek nevezte magát és csak az akart lenni. Semmi más. Ez nem foglalkozás - mondta József Attila —, ez nem suszter, szabó vagy postás; költőnek lenni — az hivatás. Nehéz, felelős munka. — Jó, válaszoltam, de miből akarsz élni, a verseket nem kenheted kenyérre, de még a kenyeret is meg kell szerezni. - Attila csúfolódva hárította el akadékoskodásaimat. Barátja, Erg Guszti, a jeles, szorgalmas orvosnövendék neki adott igazat, pártját fogta.