Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Nádass József: Arképvázlat Kassák Lajosról

lapokban, a festők - Uitz, Bortnyik Sándor, Kassák - alkotásaiból kiállítást rendeztek Berlinben. Megjelent például németül a Ma-Buch, s voltak németnyelvű műsoros estéink is. Az utolsót Bécsben, 1925. március 22-én tartottuk Kassák, Németh, Nádass, az ifjú Vajda Sándor és mások - többek között Hans Suschny, fiatal osztrák költő - felléptével. Az utóbbira azért volt szükség, mivel a hatóságok megkövetelték, hogy osztrák állampolgár szerepeljen a címlapon, mint felelős szerkesztő. Suschny festő és költő volt, díszmagyarrá és díszemigránssá neveztük ki. Később szoros barátságot kötött József Attilával, Párizsban együtt laktak, egy ágyban aludtak — így még olcsóbb volt a szegényszállás. Attila meg is írja egyik versében: „Barátommal egy ágyban lakom." József Attila egyébként nem csatlakozott a Ma-csoporthoz. Igaz, Bécsbe érkezése napján, 1925 októberében mindjárt megjelent az Atlantis kávéházban asztalunknál — és öt perc múlva elkeseredett vitába bonyolódtunk. Ez a húszéves, Pestről most érkezett, hosszúnyakú fiú kiállt a rímes vers mellett, s ez képtelenség, istenkáromlás volt; ő szerencsétlen eretnek. Vad vita után Kassák át is adta a jövevényt Németh Andornak, aki nem volt igazán maista. A bécsi németnyelvű előadás körülbelül egybeesett a Mű hattyúdalával, és megjelent az utolsó szám. Kassák szívóssága, szervezői tehetsége ellenére elfogyott számunkra a levegő. A többi magyar emigráns orgánum már előbb beadta a kulcsot. Megszűntek a magyar napilapok, majd a hetilapok és folyóiratok is. 1924-ben mi sem tudtunk már rendszeresen minden hónapban megjelenni, viszont még kiadtunk egy 1924 című antológiát, amelyet részben már magyarországi terjesztésre szántunk, reméltünk. Az antológiában Kassák Lajos mellett Déry Tibor, Glauber Henrik, Nádass József, Németh Andor, Reiter Róbert és Tamás Aladár versei szerepeltek. Két megoldás között választhattunk, az egyik: gyökeret verni Bécsben, megteremteni a kapcsolatot az osztrák közönséggel, a másik: valamilyen módon visszatérni Magyarországra. Az első megoldást csak az eszünk fontolgatta: akármilyen internacionalista művészetet is csináltunk, nem tudtunk elszakadni ettől a nyelvtől, igenis anyanyelvünktől! Egyszerre osztrák írókká váljunk? Még ha akartunk volna is, dehogy fogadtak volna be bennünket. Néhányan közülünk beszéltünk, sőt írtunk is németül, de az egyre inkábbb jobbra tolódó osztrák közönséget aligha tudtuk volna megnyerni. Előadóestjeinket - amelyeken műveink német fordítása mellett Bartók, Schönberg, Sztravinszkij zenéje hangzott el —, értetlenség fogadta, a bécsi plűsspamlagos kispolgárság lapjai leszedték rólunk a keresztvizet. Egyszer egy vitaesten a Mű nevében én szólaltam fel németül. Soha olyan füttykoncertet! Egyetlen kiút maradt hát: Magyarország. Ám a Ma ki volt tiltva, Kassák ellen is, ellenem is még 1919-ben körözőlevelet adtak ki, valahogy mégis kapcsolatot kellett találnunk. Párizsból Illyés Gyula, Pestről Erg Ágoston, Szegi Pál és mások jelentkeztek. Simon Jolán volt a legjobb összekötőnk, haláláig leg-