Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

IV. Részletek öregkori arcképéhez - Bálint Endre: „Nem tudom, hogy fiamnak vagy barátomnak nevezzem- e?"

Bálint Endre „NEM TUDOM, HOGY FIAMNAK VAGY BARÁTOMNAK NEVEZZEM-E? " Szertelen emlékezések ezek: innen-onnan becsapódó idő szilánkok és nyomukban a fények felvillanásai, és egy életnyi érvénnyel odavetül az emlékezés fényérzékeny lemezére arcmása, figurája. Néha mint egy sziluett, olykor csak a kigombolt mellénye — éppen képei között keresgél, asztalánál ül, kutyájának cukrot ad, az előszoba ajtajának kivágásában áll, amikor kabátomat vetem le a fogas előtt —, tótos kalapja alól kihulló hosszú haja éles egyenesre vágva — és lapozom az albumot oda és vissza, de soha nem látok mozdulatlan, merev önpillantásokat, soha egy leleplezett tizedmásodpercet az „örökkévalóság" számára, soha egy tükör előtt kipróbált szoborjelenet bronzban vagy márványban, csak a suhancmosoly gyanús egy kicsit. A lakatosinas büszkesége, hogy nemcsak mások, de önmaga fölé is nőtt, olyannyira, hogy magasból látja önmagát is: egyik lába Budapesten s a másik valahol Európában, s mint egy Gulliver a törpék között: mosolyog megkötöztetésén... Szomorú büszkeség az enyém: Kassák Lajos utolsó szellemi erőfeszítései nekem szóltak. Az esztergomi kiállításom bevezető szavait diktálta magnetofonba; beteg volt és fáradt, tudtuk, hogy nagyfokú idegessége az ismeretlennek szólt, aki lefékezte tempóját... Istennel volt már vitája, de a halált elfelejtette megszemélyesítem : a nemlét valóban nem létezett Kassák számára; itt csődöt mondott a képzelete... „Nem tudom, hogy fiamnak vagy barátomnak nevezzem-e Bálint Endrét? " — Hadd hivalkodjam szavaival, melyeket megőriz egy ideig még az érzékeny magnószalag és emlékezetem is, amíg az eszeveszett félelem el nem sötétíti, mint már annyiszor, amikor képzeletem megidézte a nemlétet... Nem, az én képzeletem itt soha nem mondott csődöt; csak olyankor, amikor a létnek kellett értelemmel és formával a segítségére sietnem... Istenem, hogy szerettem volna, ha Kassák Lajos kipofozza belőlem a félelem és tehetetlenség sunyi koboldjait...