Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Nádass József: Arképvázlat Kassák Lajosról

valamennyire világosan lát — függetlenül a megbecsülés mértékétől -, tudja, hogy Kassák Lajos műve fontos része az egyetemes magyar szellemi életnek. Az irányzatok, a mozgalmak, amelyeket Kassák teremtett és vezetett, rengeteget adtak a magyar haladó kultúrának. Hogy az új utakat kereső európai törekvéseket azokban az évtizedekben teljesen kiszorították országunkból, annak keserves következményeit még ma is megszenvedjük. A kiátkozásra rátromfolt az 50-es évek első felének más töltésű elzárkózása, a sematizmusa — és ez együtt az utolsó másfél évtizedben reakcióként - olyan éhséget teremtett, főleg az ifjúságban, hogy az mindent, ami „avantgárdé" címkével jelentkezik, értékként üdvözöl. Mivel évtizedekig el voltak zárva az igazi értékektől, hiányzik az élmény, nincs nemes tradíció, most nem tudnak különbséget tenni csinálmány és alkotás között. Ezért lehetséges, hogy mindazt, amit mi — a régi társadalmi rend rombolását kiegészítő tevékenységnek hirdetve — a művészetben próbáltunk, azt ma olykor jóhiszeműen, néha sznobizmusból úgy másolják, hogy belőle lényegében kára lehet az új társadalmi törekvéseknek. Mit értettünk mi ,,konstruktivizmus"-on úgy egy félévszázada? 1923 végén Kállai Ernő, a Ma egyik legképzettebb, egész Európában ismert teoretikusa, hangsúlyozta a lapban, hogy a kollektivitás, a társadalmi élet követelése a szocialista művészet alapja. Szó szerint: „A konstruktivizmus az egyéni és társadalmi élet teljességébe ágyazott, kollektív művészet akar lenni... szemben az expresszionizmusnak csak kifejező szubjektivitásával." Nem elég a megismerés, követelni kell az újat és építeni. Egy nyugati művészeti lapnak, mely azt követelte: a művészek forduljanak el a forradalmi politikától — Kállai így válaszolt: „Hogyan beszélhetünk egy tökéletes szellemi objektivációnak olyan fokáról, melyhez képest a kommunizmus osztálynélküli társadalma is csak előkészítés, amikor nem teszünk meg mindent, hogy „legalább" a kommunizmus előkészítése minél hamarabb, minél gyökeresebben történjék? ... Ez az egyetlen mód arra, hogy a társadalmi forradalom és a kommunizmus... átmentődjenek egy emberiesebb művészet jövőjébe." (Kállai Ernő: Korrektúrát. Ma, 1923. július 1.) Nem kételkedtem abban, hogy művészeti mozgalmunk a társadalmi forradalmat is szolgálja. Ezt az álláspontot képviseltük a különböző vitaesteken, előadásokon, cikkeinkben. Műveinknek és cikkeinknek helyet adtak a külföldi testvérlapok, ahogy a Ma is közölte az újat akaró külföldi költők és más művészek legkülönb alkotásait. A mi lapunkban jelent meg először magyar nyelven Tristan Tzara, Cocteau, Majakovszkij, Eluard, Apollinaire, elsőnek közöltük Chagall, Picasso, George Grosz (aki különben a Ma kiadásában megjelent első Újvári Erzsi kötetet is illusztrálta), Kandinsky, Léger, Ozenfant, Le Corbusier és még egy sereg, akkoriban alig ismert, azóta világhírűvé vált forradalmi művész munkáit. Mi viszont ott szerepeltünk a legkülönbözőbb külföldi