Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Nádass József: Arképvázlat Kassák Lajosról

Kassák családi konfliktusai nem korlátozódtak a három gyerekre. Minden emigráció törvénye a széthullás, már említettem, hogy a bécsi magyar politikai emigrációban ugyanez következett be, de a művészeti csoportok oszlás útján szaporodtak. A Ma mozgalmából kiváltak között volt Kassák húga, Újvári Erzsi, a költőnő és két sógora is: Barta Sándor, a költő és Uitz Béla, a festő. A rengeteg háborúság, támadás, viták ellenére Kassák nem ingott meg, új barátokat, híveket szerzett a kiváltak helyébe. Egy idő után ezek is otthagyták, sőt néhányan ellene fordultak. De ő csak ment tovább makacsul, s kitartott amellett, amit éppen igazságnak vélt, kihívta maga ellen a haragot, vitázott, perlekedett, verseket, cikkeket, prózát írt, képeket festett, plakátot, könyvcímlapot rajzolt, még ruhaterveket is készített. Mindez alig hozott valamit is a konyhára. Ameddig a bécsi emigráció legtekintélyesebb lapját, a Bécsi Magyar Újságot nem vették át Jásziék, a polgári radikálisok, az itt megjelent versei, cikkei hoztak számára valami jövedelmet. Később ilyen-olyan alkalmi vállalkozók kiadták egy-egy könyvét, nagyobbrészt ráfizettek, de ő kapott holmi kevés honoráriumot, meg egy csomó tiszteletpéldányt. Az már a felesége — egy szüntelen küzdelmes életben magtanult — keserves művészete volt, hogy a könyvek eladásával, meg varrással, kézimunkák, párnák, kalapok készítésével, a leglehetetlenebb erőfeszítéssel előteremtette a mindennapra valót. Nos, ahogy már mondtam, a kávéházakban elkezdődtek a viták, védekezni próbáltam, kitértem a csapások elől, majd véglegesen azon a téli estén hódoltam be, amikor a schönbrunni Schloss-kávéházban, nem messze Kassák albérleti szobájától, vele, Németh Andorral és Gáspár Endrével üldögéltünk. Néhány hete összevesztem Osváttal, Majd Feleky Gézával, a Világ szerkesztőjével, sőt a drága Stefivel, akkori menyasszonyommal is. Mindegyik esetben igaztalan voltam, a másik oldalon volt az igazság, de az önfejű, gyorsan felfortyanó, dölyfös ifjú titán nem engedett, különben is mit érdekelt már engem az álmos és poros Budapest, mindenféle lapjaival és vén szerkesztőivel, mit adhatott nekem? Az izgató és új Bécs, a nagyvilág mellé kell állnom, kezdődik az élet új fejezete. És ezen az estén a hosszú vita után, naivul ezt mondtam Kassáknak: — Ha azt hiszi és igaz lelkiismerettel állítja, hogy valóban így kell írni, akkor én megkísérlem. De tudja-e, hogy valakit így befolyásolni nagy felelősség?... Gyötrődéseimet, töprengéseimet visszatükrözi az ebben az időben írt versem első sora: „Először írok ilyen verset, ezért szomorú vagyok, ujjaim fájnak..." Ebben az időben a Ma még minden hónapban rendszeresen megjelent. Akik a laptól elszakadtak és Kassák ellen fordultak, Mácza János, Újvári Erzsi, Komját Aladár, Uitz Béla, Barta Sándor, azzal vádolták Kassákot, hogy renegáttá vált. Nem hittem el ezt a vádat. Kétségtelen, hogy Kassák és mozgal-