Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Nádass József: Arképvázlat Kassák Lajosról

kozatokat lövelltek egymás felé, a homousion és a homoiusion minden változata jelen volt, aki nem vallotta teljes szívvel, buzgón a hivatalos vonalat, az eretnek volt, anyagyilkos, Horthy szövetségese. Nemcsak a politikában, az irodalomban is. A mi szűkebb, szelídebb vitáinkban lassan alulmaradtam. Először megtanultam tisztelni ezt a kemény, hajlíthatatlan, minden akadállyal dacoló egyéniséget, aztán lassan meg is szerettem. Magam sem vettem észre, hogy vita közben egyre inkább hívévé szegődtem. 1923-tól kezdve a Ma köréhez tartoztam, minden számba írtam verset, novellát, egyszer egy színdarabot is. A Ma belső munkatársának lenni, ez egyáltalában nem jelentett anyagi előnyt vagy pláne biztonságot, legfeljebb egy szűk irodalmi és mozgalmi kör elismerését vagy ellenszenvét. A lap nem fizetett, dehogyis fizetett, alig tudta önmagát eltartani. Az emigráció első éveiben még volt olvasótábora, elsősorban Bécsben, ahol a legtöbb Horthy-üldözött élt, tengődött, no meg Csehszlovákiában és Romániában. De azután ezekben az újonnan keletkezett államokban helyi lapok indultak meg, fürge, fiatal írógeneráció foglalta le a hasábokat, az olvasók is hozzájuk szegődtek, Bécsben pedig az emigráció lassan lemorzsolódott, Berlinbe, Párizsba, Moszkvába költözött. Kassák heroikus küzdelmet vívott, hogy fenntartsa a lapot, 1924-ben már nehezen kaparta össze a nyomdaköltséget, a tehetősebb, valamilyen polgári foglalkozást űző munkatársak voltak segítségére, de a nyomdaszámla jelentős részét rendszerint Kassák tette le az asztalra. Nem egyszer a drága Simon Jolán zsebéből, retiküljéből bűvölte, vagy ha kellett, terrorizálta elő. Sokszor voltam tanúja az elkeseredett családi perpatvarnak, amikor ez az önfeláldozó, nagyszerű asszony — szuggesztív tehetségű színésznő volt, aki otthagyta állását a budapesti Belvárosi Színháznál, hogy férje mellett lehessen az emigrációs nyomorúságban — panaszkodott és védekezett: a házbért kell kifizetni, holnapra nincs ebéd! Ám Kasi nem hajlott a szóra, még két tízschillingest, meg egy eldugott húszas bankót csalt elő felesége titokban őrzött, a család mindennapi kiadásait nehezen fedező pénzecskéjéből. Bécs perifériáján, a XIII-ik kerületben (Amalienstrasse 26.

1, em. 11. ez állott, mint szerkesztőségi cím a lap borítékján) volt szegényes albérleti szobájuk, itt élt Kassák feleségével, Simon Jolánnal, a munkásból lett színésznővel és annak három gyerekével, megalázó nélkülözésben. A három gyereket is el kellett valahol helyezni, Rudi, a legidősebb, már nagyobbacska volt, inasnak ment és gyorsan talált szomorú kis helyet magának; a két lány, Piri és Etus — ez utóbbi később a nagyszerű táncosnő, majd Vas István felesége (sajnos, fiatalon végleg elment az életből) —, jótékonysági intézményeknél talált támogatást, ideiglenes elhelyezést. Kassákék életében rengeteg volt a hercehurca, a nehezen megoldható gond.