Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Bortnyik Sándor: Emlékeim Kassákról

szethez kapcsolható. így folytatja tehát: „...mi ...nem a l'art pour l'art művészetről beszélünk, nem művészetet akarunk a művészetért, hanem - a művészetben magunkat akarjuk adni, az emberi társadalom egy tagját, az EMBERT: az élet meglátóját, felérzőjét, magát a mai életet élőt... A mai művészet az alkotó ember természeténél fogva konstruktív, tehát: szociális, architektonikus, tehát: reálisan stabil jellegű." Kassák annyira beleélte magát a képarchitektúra egyedül üdvözítő voltába, hogy a képzőművészetből kitagadta a forradalmi tendenciát. Hogyan lehet képzőművészeti nézeteit egyeztetni legkiválóbb irodalmi alkotásaival? Nincs-e itt valami határozott világ- és művészetszemléleti ingadozás? Melyik igaz, melyik őszinte? Lehet-e mind a kettő? Nincs-e súlyos szakadék a képzőművészet öncélúságáról éreztetett nézete, képzőművészeti munkálkodása és ezzel szemben nagyszerű irodalmi műveinek tartalma, forradalmi szelleme között? Egymás mellé lehet-e állítani, egy rangsorba képarchitektúráit és Eposz Wagner maszkjában. Tragédiás figurák, Máglyák énekelnek című köteteit, Mesteremberek, Fiatal munkás stb. című verseit? A kérdőjel itt már erősen belenőtt érzésembe, tudatomba, megmaradt azóta is, de nem az én feladatom, hogy eldöntsem, vajon Kassák tényleg a l'art pour l'art mellé állásra határozta el magát?