Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Vidor Miklós: Kassák műhelyében

Mikor már mindennapos közelségbe kerültem vele, ősi bizonyossággá vált a szememben, a természeti jelenségek állandóságával hatott rám, szinte az időtől függetlenül. Holott ő maga nagyon is anyagszerű mivoltában ismerte az időt, valamennyiünk formálóját. Ha a múltról esett szó, sosem idézte vissza aranyfüstös nosztalgiával, ahogyan az ifjúságuk elmúlását örökké fájlalok szokták. Kassák tanúskodni akart, átadni egy tapasztalatot, a tőle telhető tárgyilagossággal. Született szenvedélyes szerkesztő volt. Egy-egy folyóiratszámot nem bízott az éppen beérkező kéziratok szeszélyes csapadékbőségére: eltervezett rendben, az önálló műnek kijáró gonddal építette föl. Megtanulta a mesterséget: már pályája elején önálló orgánumra törekedett. A magával hozott program késztette rá, mely meghatározta művészi formanyelvét, az első világháború idején robbanó kassáki szabad verset, a teret és látomást nyugalmából kimozdító expresszív képalkotó fantáziát. Irodalomtörténeti korszakot jelölnek egymást követő megszűnésük, betiltásuk után más címen folytatódó lapjai. A Tett, a Ma, a Dokumentum, a Munka. Első regénye, a Misilló királysága mégis a Nyugatban látott napvilágot, abban a folyóiratban, amellyel sokszor polemizált, igazában otthonának sosem érezhette — de a szerkesztője Osvát volt. És Osvát próbakővé vált Kassák szemében, nem kerülhette meg; amit írt, Osvát mércéjén hitelesítődött számára. Hozzá juttatta el bécsi emigrációjából, az 1919-es forradalom után az Egy ember élete nyitó kötetét, hogy a Nyugatban jelenjék meg. Más, akkori hazai lap nemigen vállalkozott volna a közlésére, s távollétében Kassáknak is döntő volt, hogy épp itt adjon életjelt. Hatévi emigrációjából hazatérve, egyik kávéházi beszélgetésük alkalmával - inkább ott kereste föl Osvátot, mint a lapnál —, a szerkesztő megkérdezte, nem volna-e kedve új regényt írni a Nyugatnak. — Kedvem? — elevenítette föl Kassák vagy három évtized múltán azt a délelőttöt. — „Abban a pillanatban sejtelmem sem volt, mi lesz, amit megírjak, csak azt láttam világosan, hogy ezzel az ajánlattal Osvát válaszol a döntő kérdésre: mióta az első kéziratomat átadtam neki, ott lebegett köztünk, anélkül, hogy kimondtam volna. Rábólintottam. Aztán érdeklődésére, hogy mi lesz a regény címe, magamat is meglepő elszántsággal feleltem '.Angyalföld." A lemerített szonda forró, eleven élményanyagba talált, hogy föltörjön az önéletírással egyenértékű, legkülönb Kassák-regény. A hirtelenében — és mégsem vaktában! — kimondott cím sugalmazta, de az Angyalföld keletkezésének történetéből nem sikkasztható ki Osvát személye. Az volt Kassák számára, amit később ő maga jelentett sokunknak: az eleven illetékes, akinek ítélete elmarasztal vagy fölemel; mert magunk választottuk bíránkul, nincs kihez fellebbeznünk ellene.