Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Vidor Miklós: Kassák műhelyében

Regényeit aránylag gyorsan, néhány hónap alatt írta meg, jóformán ki sem emelkedve a kéziratlapok közül. Erről az alkotásmódról nem is egyszer beszélt. A szerkezet benne volt — mondta -, hát nem tévedhetett el. (Ritka tudatossággal ismerte önmagát s engedelmesen követte saját törvényeit.) Naponta, rendszeresen dolgozott, általában délután. Különben nemigen forgatta fejében alakjait, de ha nekifogott, pontosan megjelent a belső látomás, szinte csak át kellett eresztenie magán. Valahány regényéről két-három lapnyi eltéréssel előre megmondta, mekkora lesz a teljes kézirat terjedelme, mikor még egyetlen vonás sem volt a papíroson. Törlés javítás alig akadt benne, a felénél állt csak meg, hogy pihenjen néhány napot, ilyenkor olvasta el először, ami elkészült, s ugyanígy, csaknem vakon haladt végig a második felén, hogy aztán az egészet egyben lássa. Kíváncsi voltam, nem akadt-e el közben soha, nem kellett-e egyiket-másikat újra kezdenie. Egyszer vagy kétszer fordult elő ilyesmi, felelte, s akkor mindjárt abba is hagyta, sosem írta meg. Az az öntudatlan szerkezet, úgy látszik, véglegesen, sokkal előbb kialakult benne, mint a történet. S ez természetes is, hiszen a figurából indult ki, az pedig, ha nem elég szuggesztív, hogy kivájja a saját sorsát, úgysem segíthet rajta semmiféle agy-akrobatika. Sötét fényű, egyetlen tömbből faragott regényei, nehéz sorsukkal birkózó, kemény és komor alakjai atmoszférájukkal rögződnek bennünk. Az író ebben is célt ért: sosem érdekelte a cselekmény héja, a belső történés érvényes csupán számára, esetleg egyetlen, mély folyamat, amint végbemegy egy emberben. Az ügyesen megcsavart, fordulatosra esztergályozott mese nem vonzotta. — Az ötlet az írás halála — jegyezte meg az efféle teljesítményekre. — Csak a regénygyárosoknak van rá szükségük. A régi képletre ismerünk rá ebben a fölfogásban, Arany még így fogalmazta meg: epikai hitel. A modern, korszerű regény, Kassák értelmezésében vallomás, vagy kedvelt szavával még inkább: dokumentum. A pongyolán alkalmazott szinonimákból így vált ellentét-pár Kassák esztétikai nézetei szerint. A történés és cselekmény szembeállítása módján beszélt költeményről és versről — az előbbin a költő legsajátabb lírai megnyilvánulását, az utóbbin a hagyományos verstani szabályok ügyes technikai alkalmazását értette. Ugyanígy vetette szembe a jó szimattal megérzett aktualitással a korszerűt, a pillanatnyi érdekűn túllépő szemléletet és alkotásmódot, azoknak a művészeknek sajátját, akik koruk érverését közvetítik, túl a mindennapok aritmiáján. önéletírásában vall róla, honnan indult, a ránk maradt életmű jelzi, hová jutott el. Autodidakta — hallottuk róla nem egyszer, csípős felhanggal. Az. Sosem tagadta, De a teremtők fajtájából, akik nem azért vágják át magukat a megismerésen,, hogy fölhalmozókká és utánzókká váljanak, iskolája az eleven