Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Korniss Dezső: Kassák Lajosról, a festőről

Engem, mert mindenre tudott használni: a kórusban, színjátszásban, illusztrálásban. Képes, Hegedűs közömbös volt számára. De Vajdát nem kedvelte paszszív, sarokba húzódó örökös hallgatásáért, pedig Vajda Kassák egyik legnagyobb rajongója volt. Kassák kétségtelenül sokat segített nekünk; világos szerkesztményei, kegyetlen puritánsága a kifejezésben közvetlenül hatott ránk. Sok fölösleges sallangot hántott le gondolkodásunkban a viták során. Jelentős hatással volt világnézeti fejlődésünkre is. Természetesen baloldali gondolkodásúak voltunk, vele olvastuk először Lenin műveit. Amint említettem, fölléptem néhányszor a Munka-kör rendezvényein — főleg munkásközönség előtt. Szerepeltem a szavalókórusban és azokban a színdarabokban, amelyeket részben Kassák írt. Volt egy politikai kabarénk is, amit Zelk Zoltánnal ketten csináltunk. A Munka-körnek ezek az előadásai rendszerint aktuális témákat szólaltattak meg. 1931 végén hazatértem Párizsból, egyedül. Párizsban azt láttam, hogy az ott élő magyar festők nagyon jól festenek, de légüres térben élnek, gyökértelenek, epigonok. Nekem az volt az elképzelésem, ha Bartók meg tudta valósítani a korszerű eredeti magyar művészetet a zenében, akkor meg kell csinálnunk a festészetben is. Erre nálunk semmiféle közvetlen tradíció nem volt. Ezért akkor olyan programmal tértem haza, hogy a népművészet forma és színvilágából — tiszta forrásból — merítek. Új rendszert alkotva — Bartók nyomán — csinálok valami mást a képzőművészetben. 1931-től 34-ig a Néprajzi Múzeum anyagát tanulmányoztam. Majd később - négy év múlva hazajött Vajda és 1935-ben Szentendrén és főleg Szigetmonostoron részt vett abban a kutatásban, melyben a tiszta forrást kerestük. Hazatérésem után Kassák hívott, jöjjek vissza a Munka-körbe és dolgozzam tovább. De az újabb programom (a képzőművészetben) egyáltalán nem tetszett neki, nem fogadta el: rühellte a népművészetet. Kassák talán arra gondolt, ahogy ekkor az irodalomban mindenki, én is kidobom az avantgárdé eredményeit — és a népiesekhez kapcsolódom. Még egyszer hangsúlyozom, Bartók példáját akartam követni, aki népi és avantgárdé volt. Szembefordulva a nálunk uralkodó polgári, lagymatag és elkésett neoimpresszionizmussal és a fasiszta római-iskola irányzatával. Kis kitérő után ott folytatom, hogy a népművészet kérdésén összevesztünk Kassákkal. Vagy tíz évig még a köszönésemet sem fogadta. Ez idő alatt csak Kassáknéval, Simon Jolánnal tartottam fönn a kapcsolatot, amíg élt szegény. Kassák haragja a 40-es évek közepén kezdett enyhülni, az ostrom után pedig teljesen felengedett. Majd az 50-es évek szomorú, kényszerű visszavonul tságában gyakrabban találkoztunk. 1950 körül újból rajzolni kezdett Békásmegyeren. Tájat, csendéletet. A rajzokat 1957-ben a Csók-galériában állí-