Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Korniss Dezső: Kassák Lajosról, a festőről

totta ki. Felkérésére a rendezést én vállaltam el. A sok fekete tus-kép lehango­lóan hatott. „Kasi, hol vannak a régi képarchitektúrái? — kérdeztem én. — Ki kell azokat is állítani, itt a jó alkalom." „Hagyja azokat a régi vacakokat" — válaszolta. Csak akkor engedett, mikor feleségével különböző mellékhelyisé­gekből előkotortuk — a kamrából meg a könyvespolc háta mögül — húszas évekbeli munkáit. Kiállítottam ezeket is. Kassák 1925-től körülbelül huszonöt évig nem festett. Nem tudom, hogy miért. 1925 körül tulajdonképpen a geometrikus festészet lényegében befeje­ződött. Amikor Kassák az ötvenes években visszatért a képzőművészeti alko­táshoz, nehezen találta meg újra önmagát a festészetben. A régi geometrikus szerkesztményeit nem akarta már csinálni, vagy nem tudta csinálni, vagy úgy látta, hogy nem volna értelme. Ez abból is látszik, amit Békásmegyeren csi­nált és ami teljesen más volt, mint korábbi művészete. — Én 1958-ban voltam újból Párizsban, majd Hollandiában, és miután hazajöttem, beszámoltam neki arról, hogy mi van kint Nyugaton a képzőművészetben. — És hirtelen — 1959 körül — kezdett újból geometrikus képeket festeni. Ekkor találkozott megint a kor egyik művészeti irányzatával, az új-geometrizmussal. Ezek a képei líraib­bak, puhábbak, mint amit ő a 20-as években csinált. Első párizsi kiállításán a Denis Renée galériában — fölkérésére - az anya­gát ismét én válogattam ki. Ez annál érdekesebb, mert 1957 elején megint né­zeteltérésünk volt. A Tavaszi Tárlatra festette Kassák az első újabb geometri­kusnak nevezhető képét. Nem volt szerencsés, nem volt jó alkotás. Mivel én voltam a D-zsüri elnöke, nekem kellett közölnöm vele közös véleményünket, amelynek lényege az volt, hogy Kassák küldjön egy másik képet, egy régi ké­pet. Az öreg nagyon dühös volt, hogy hát „olyan kis vacakokat nem állítok ki" mondta a telefonba. Kassák védte a képét, pedig a kép határozottan rossz volt. Legjobb festőbarátjának, Gadányi Jenőnek is ez volt a véleménye. Én azon igyekeztem, hogy a kiállítás — a D-csoport anyaga — minél nívósabb le­gyen. Ez 1957-ben igen fontos volt nekünk. De Kassák annyira makacskodott a beküldött kép, vagy semmi más mellett, hogy végül is ez a gyenge képe ke­rült a falra. Milyen ember Volt? Ki tudja? Kemény, makacs, éles, szigorú, puritán, mindig támadókedvű, nehezen barátkozó - ilyen szavak, jelzők jutnak róla eszembe. „Kellemetlen" mondják az ilyen emberre. De lehet-e kellemes em­bertárs az olyan ember, aki az alkotás lázában, megszállottságában él örökké? Az erős koncentráltság okozta érzéketlen magatartásunk másokkal szemben majd mindnyájunkra jellemző. Talán bocsánatos bűn. A művek idővel elfeled­tetik ezt. Az íróról szóljanak az írók. Verseit szeretem, prózái közül az Egy ember életéi. Nem könnyű megmondani, hogy festészetének mi is a jelentősége. Vég­eredményben Kassák nem volt festő. Nagyszerű szerkesztő volt mindenféle

Next

/
Thumbnails
Contents