Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

— mert ha különböző alakváltozatokban is, ezek a szavak ismétlődnek, ezek sűrítik hát magukba a megváltatlan földi tébolyt —, „a bú" és a ,,a bűn" világában kozmikus érvényű individuális teleológiai törekedett megteremteni. Az egyik motívum megoldottságot, a másik megoldatlanságot sugall; feszültségük ugyan a vallásos világképek sajátja, ám annál jellegzetesebb, hogy ezt a többnyire elfedett vagy a megváltással feloldani vélt kettősséget Babits vállalja és felidézi. Ilyen ellentmondást pedig a tiszta ráció segélyével nem is lehet feloldani ; hiszen a racionális teleológiáknak, mint mondjuk a hegeli, lényege, hogy bennük a Cél felé haladó mozgás átjárva és meghatározva a széthullónak, esetlegesnek tetsző törekvéseket és történéseket, épp azt értékeli át, amit Babits reménytelenül s végérvényesen ,,téboly"-nak érzett. Az ugrást a megoldatlanságból a megoldottságba ha az alkotás egészének zengzetes egybehangzásán túl még egy tökéletesen harmonikus sor — „eleve elosztott számodra szépen derűt és borút" — előkészíti is a költeményen belül, világosan kiérezhetjük. A gyorsuló felsorolás egy furcsa, kicsit természetellenes képpel („mindent a lelkedre mért / öltöny gyanánt") váratlanul megszakad s rácsap egy kinyilatkoztatásszerű bizonyító szerkezet, mellyel mintha elsősorban saját magát akarná meggyőzni, hiszen gondolatilag nincs kellőképp előkészítve, s annál kevésbé, mert súlyosabb érveit majd csak utána, a megtalált biztonságot önmagának is szuggeráló felkiáltás után mondja ki. Valamelyes mértékben a vers tónusa is változik itten, négy szimmetrikus szerkezetű, kozmikusán tág kép, a világ és a történelem rendet sugalló egésze teremtik meg ünnepi keretét mintegy a bűnös lélek és a bú válaszának. A hit felelete ez, ha egyéni tartalommal is, s egyéni úton jutott el hozzá. Nem a hegeli ideál, mely a teleológia aktív létrejöttét s így az isten tartalmát — a vers szavaival — éppen a sors és a véletlen labirintusaiban törekedett felismerni, erről valóban „nem tud semmit", illetve éppen az ellenkezőjét véli és vállalja mint A szellem fenomenológiája: a világ megoldatlan zűrzavarát, s fölötte, úgy, hogy egészét, s elsősorban az emberi életet mégis átsugározza s magasba emeli, egy ágostoni—kanti ihletésű eszményt a hit staccatoban kimondott erkölcsi imprativuszát. „Valóban: a hit itt már cselekedet" — írta a béke-gondolat hitetlenjeivel szemben a Kant fordítás bevezetőjében.

53 Ennek a cselekvésértékű hitnek a költeménye a Zsoltár férfihangra, a befogadás, saját szavával a megka53 A gondolat kis változással visszatér Kölcsey-esszéjében, de itt a szó törekszik a cselekedet rangjára, — úgy hogy annak töredékességétől, fogyatékosságától mentes maradjon. A visszatérés is, a változás is igen fontosnak tetszik. (Babits Mihály: Keresztül-kasul az életemen)