Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

zendítő dikció ritmusa/

7 A zárósorok élesen tagolt, kétütemű hatosainak és heteseinek kivételével, melyek a klapanciák monotóniájával hozzák vissza majdnem mindig egytartalmú kijelentésüket, a töredékes metrumok — többnyire jambusok és choriambusok — felhangjai csak a szabadvers szintagmatikusan annál erősebben meghatározott ritmikájának. Az egyes frázisok mindegyike a főmondat alatt több mellérendelt mondatból, illetve szintagmából tevődik össze, melyeknek kapcsolatát a kötőszavak és kérdőszavak ismétlése még nyíltabbá teszi; ezeken belül pedig a sokféle megfeleltetés, az egymást ismétlő-tükröző-folytató szerkezetek világosan kirajzolják a dikció ritmikájának elkülönülő tagjait. Legvilágosabban az első két versszakból hallhatjuk ki e ritmikát: itt tulajdonképpen minden kijelentés, a belsőleg is többnyire párhuzamos szintagmák mindegyike függvénye a csak egyszer leírt de mindig hozzáértett .,Tudod, hogy . . .", illetve ..Ó. hidd el nékem ..." főmondatnak. Az utolsó két versszak, bár eltérő módon, de hasonlóképpen erős függőségek ritmusát teremti meg, az egyazon frázison belüli főmondatok változnak, de egymásból következnek; a közbeeső négy viszont (a küzdelmesebb strófák) fenntartják ugyan — Jakobson szavával — „a grammatika költészetének" ritmikáját, sőt éppen itt a leggazdagabb az ismétlő-folytató szerkezetek tükörrendszere, de a tőmondatokat, ha némelyiket összekapcsolják is, már többször, s hogy úgy mondjuk: kis ugrással változtatják. A háromféle moduláció, egészének erős egységén belül, a költemény szerkezeti részeit követi, a gondolat modulációjának ritmikája. A metrikai ritmus mindig szembeállít és kiemel; az ilyen felsorolásokból és ismétlésekből alkotott dikciós ritmus viszont, s kivált itt, a kapcsolatok és vonatkozások hangzós és értelmi rendszere révén, éppen egységesít. A függőségek és azonosságok ritmikája: minden egyes megszólaltatott elem, miközben megcsendíti önnön jelentését ilyképpen példa- sőt példázatszerű része csak kisebb és nagyobb egységeknek és végső soron a versegésznek. A példázatszerűség esetleg túlzottnak, sőt ritmikai értelemben még erőszakoltnak is tetszhető megnevezését valójában a költemény szókincsének és jelentésrendszerének szintje sugallta. Aligha van sok nagy vers, mely konvencionálisabb anyagból építkezne. Az első '

u Szándékosan térek el a gondolatritmus általánosan bevett elnevezésétől, mivel azzal esetleg csak sornyi terjedelmű, jól elkülönült és tagolt, kisebb és többnyire végig vagy legalábbis soká ismétlődő egységeket szoktak jelölni, szemben az itteni, valamivel rejtettebb, változóbb, de a vers egészére kiterjedő, a vers egészét meghatározó dikciós ritmikával, aminek az egyébként kétségkívül meglévő gondolatritmika csak egyik alkotó eleme. Fogalma egyébként erős kapcsolatba hozható Sőtér Istvánnak Babits képalkotásáról írt jellemzésével. (Babits Emlékkönyv.) 7 Vita a Nyugatról 97