Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

istenről és tartalmáról, akkor nem marad más, csak a tetszésem; a véges az érvényes és az uralkodó. Nem tudok semmit istenről; tehát nem is vehető komolyan semmi, ami e vonatkozásban korlátozó lehetne.'"

10 E belső ellentmondást, miként látni fogjuk, valamennyire Babits verse is tükrözi. Távoli kérdés, hogy Ágoston keresztény teleológiáját mennyire befolyásolta a neoplatonizmus, s így a Vallomások és a Soliloquia közvetítésével hatott-e Babitsra a Tökéletesség emanációjának poétikus képzete. Inkább egy másik párhuzam, illetve szembeállítás tetszik fontosnak: nem Aquinoi Tamás kikristályosult rendszere vonzotta, az Arisztotelészhez visszanyúló zárt építmény, melyet épp Ágoston vívódásaival, s a vívódásokból természetesen fakadó hitelméleti sokértelműségekkel szemben emelt magasra a középkori egyház, — hanem az Intelligencia, az idegesen vibráló Intelligencia irója a lélek és ész küzdelmeinek és végső diadalának szentje, aki egyébként nem is ismerte Arisztotelészt, s akire utóbb a protestánsok is hivatkozhattak. Nyomatékosítanánk azonban, s kicsit eltérő hangsúllyal az emlékező kortársak legtöbbjétől, hogy életének ebben a szakaszában, s az úton ahogy eljutott hozzá, számára Ágoston nemcsak a meghasonlottság filozófusát jelentette, „akiben él még a pogány antikvitás és él már a keresztény modernség: lélek, melynek hatalmas csataterén kultúrák gigászi küzdelme folyik", hanem elsősorban a vívódások kiérlelte válasz és bizonyosság szentjét, Cs. Szabó László szavával „a hitvallót": az egyéni élet nehezen kiküzdött, az életút fordulóin megszenvedett, s az ész küzdelmeiben felismert értelme, teleológiája, az így megtalált Igazság kozmikus érvénye ragadta meg.''

1 „Deum et animam meam scire cupio; nihil aliud, nihil ne omnio" — hangzik Ágoston híres mondása; a „schola pectoris" bensőségessége — melyet Babits tanulmánya legkezdetén a Vallomások döntő újdonságának nevez — az isteni világrend megvalósulását az emberi lélekben és az emberi életben ismeri fel. A külvilág monumentális színjátéka háttere marad csak az igazi történésnek, mivel lelkének vívódásait — „Nagy mélység önmagának az ember, akinek még a hajaszálát is megszámláltad, Uram, és egy se vész el a te számodra: s mégis könnyebb megszámlálni haja szálait, mint érzéseit és szíve indulatait" —, de hányatott sorsának minden fordulatát és cselekedetét is közvetlenül Istenre vonatkoztatja: „Fussatok 40 Hegel: A szellem fenomenológiája, idézi Pais István: i. m. 41 Az utalás Szabó Lőrincnek, Mátrai Lászlónak és Cs. Szabó Lászlónak a Babits Emlékkönyvben megjelent cikkeire vonatkozik; az idézett mondat Mátrai László tanulmányából való (Babits Emlékkönyv, 1941. 27. 1.