Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

én viszlek majd benneteket, célotokhoz közelítlek s még ott is hordozlak" — mondatja vele még „tekervényes" útjainak leírásakor/'

2 A felismerés után ez a vonatkoztatottság alakul át tudatos törekvéssé, vezérlő céltudattá, „össze kell szedelőzködnöm régi napjaimból, s követnem az Egyet, el kell felejtenem múltamat, s immáron nem hervadó jövők felé szakadozva, hanem azok felé, amik előttem vannak megoszlás nélkül kifeszülve egységes egyakarattal haladok örök hivatásom pálmája irányában . . .", a De civitatc Dei pedig már az örök törvény tömörségével mondja ki: „sola est enim adversus omnes errores via munitissima, ut idem ipse sit Deus et homo; quo itur, Deus; qua itur, homo:"'

3 Babits talán nem is magát a mondatot, hanem inkább szellemét, s a szellem elterjedt metaforikáját követte „az egy az Igazság" keresésének „tévelygő" állomásait" bemutató könyvének, a Gondolat és írás-nak előszavában, mikor azt írta: „Minden ellentmondásban mégis csak egy élet, minden tévelygés között mégis csak egy út."''

1 Az ő mondata persze, ha nem is sokkal, de jól érezhetően még személyesebb irányultságú, mint Ágostoné. Individuális teleológia: annak története, írja az Ágoston-tanulmány, „hogyan verhet gyökeret és hajthat ki a lélekben az Igazság isteni növénye"/'

5 Nem a világ egésze nyer a Vallomásokban rendet, értelmet és célt, mint Aquinói Szent Tamásnál, hanem, ha általános érvénnyel is, az egyéni élet. Babits számára pedig, felette a történelem és a társadalom szintjének, mellyel szembenézett, de melynek valóságát mindig fájlalta, idegennek érezte és megoldhatatlannak hitte, épp ezért ígérte válságának feloldását, s épp ezért nyomatékosította még hangsúlyozottabban személyes jellegét: Célt a dekadencia eredendő célnélküliségével és célt a külső világ tébolyult zajgásával szemben. 6. Az ágostoni-kanti eszménykör szellemében kiérlelt új gondolatot, azt, hogy a célok a tevékenységben tételeződnek, az emberi élet egésze pedig az Erkölcs nevében megigazul, mert isteni teleológiát teljesít be, először egy 1917-es költemény, a Bénára mint a megfagyott tag mondja ki teljes érvénnyel: 42 Szent Ágoston Vallomásai, 1943. Balogh József fordítása. I. 146. II. 56. Az e kiadásból kimaradt XI., XII., XIII. könyvet Vass József 1917-ben megjelent fordításából idézem. '

l3 Szent Ágoston Vallomásai, 1917. 190. 1., a De civitate Dei mondatát Balogh József idézi fordítása jegyzeteiben, II. 331. 1., s jellemző módon ő bele is írja az eredetiben szószerint nem szereplő cél-fogalmat: „minden kétkedéssel szemben egy a biztonságos út, az, amelyen Isten és Ember egyesülnek. Az út célja Isten, az út vonala: az ember." 44 Babits Mihály: Gondolat és írás, 1922. 6. 1. '

l5 Babits Mihály: Ágoston, i. m. 26. 1.