Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

kiállítás. Az újabban megnyílt kiállítások mellett már pusztán egymaga ez a törekvés is jelzi — s hangsúlyozom: nem csupán egyéni véleményt mondok ezzel, de az Akadémiai Bizottság megítélését is —• hogy mélyebbé, eredetibbé, ötletgazdagabbá vált a Múzeum közművelődési tevékenysége az elmúlt időszakban minden korábbinál. A szó rossz értelmében vett Múzeumból mindinkább a közművelődés élő műhelye lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum. S ez a fellendülés elválaszthatatlan a kialakuló új koncepciótól. Elválaszthatatlan attól, hogy a Múzeum vezetősége elsőízben kapcsolta határozottan össze a közművelődési funkciót és a tudományos munkát. Szembeszállt minden olyan elképzeléssel, mely elválaszthatónak érezte egymástól ezt a kettőt. A maga gyakorlatával — s nyugodtan hozzátehetjük — eredményeivel mutatta meg. hogy a magas szintű, igényes közművelődési tevékenységnek a tudományos munka nem ellenfele, de megalapozója, a „nehézipara" mintegy. Igazán jó közművelődési munkát múzeumi szinten csak akkor lehet végezni, ha a múzeumot nemcsak közművelődési, de tudományos műhelynek is tekintjük egyben, mint ahogy jó publicista is csak az lehet ma már, aki tudományos szinten is érti az általa tárgyalt kérdéseket. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetősége a múzeumi munkát a tudományos munkától mereven elválasztó, vulgarizáló szemlélettel szemben az igényes, tehát a tudományos kutatással egybekötött, arra alapozó közművelődésnek lett a szószólója. Az Akadémia Irodalomtudományi Bizottsága ezt a törekvést a leghatározottabban üdvözli s minden tőle telhető módon támogatni kívánja. Annál is inkább fontosnak tartja ezt a támogatást, mert a múzeumi munkának ez az új koncepciója nemcsak közművelődési szempontból jelentős, de tudománypolitikaiból is. Tudományszakunknak új műhelye jött létre ezzel; egy olyan műhely, mely a leghatározottabban részt kíván venni az irodalomtudomány belső munkamegosztásában. Az elképzelések szerint a Múzeumba kerülne át lassan a textológia túlnyomó része, mind a forráskiadványoknak, mind pedig a kritikai kiadásoknak a gondozása. Az egyik legfontosabb tudományos bázissá válna így a Múzeum: a filológia megalapozásában lenne oroszlánrésze. Jellegénél fogva hivatott erre a szerepre. Ö az írói emlékek legnagyobb lehetőségekkel rendelkező gyűjtője. Neki kell tehát elsősorban gondoskodnia arról — egy kis túlzással lehet mondani: közművelődési funkciójához tartozik ez hozzá — hogy az összegyűjtött anyag megfelelő tudományos feldolgozásban minél könnyebben hozzáférhető legyen a kutatás számára.