Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

melyet a magyar irodalom — jelesül pedig a magyar vers — megújítása, európaizálása jegyében fiatal hévvel elkezdett. Babits ízlésformája különben — rossz nyelvek szerint — világirodalom címén nagyjában-egészében a görög és az angol irodalom történetét diktálja. Gál István kitűnő disszertációja is fölemlegeti ezt a tréfát. Görögök és angolok: Babits gólyalábai, velük kél át száraz lábon a világirodalom Vörös tengerén, mire az okvetetlen még mindig megjegyezheti, a Vörös tenger mégse a Csendes Óceán. De ha a modern vers szempontjából ítéljük meg Babits görögjeit és angoljait, de főképp angoljait, akkor épp a horizont tágulását tapasztaljuk. A magyar líra modernségi tája gyarapszik. Mert nemcsak a franciák — parnasszisták és szimbolisták —, hanem az angol preraffaeliták, vagy Poe, Browning és a görög szellemet föligézó Swinburne is számos lesz a magyar lírai modernség szempontjából. S mily jellemző, hogy Babits föleleveníti a pillanatot, midőn Baudelaire-t, a halálba hanyatló és már-már mellőzött franciát Swinburne búcsúztatja, s a búcsúztató címe is lényegesnek tűnik föl Babits szemében: Catullusi szöveg: Ave atque vale. Nem a franciák helyett figyelmez az angolokra, de hogy a franciákat is jobban láthassa. Babits az új költészeti módszert, az új lírai gondolkodásmódot a romantikából vezeti le. Nemcsak a merőben újat, a folytonosságot is látja. Az ész egyoldalúsága a művészet teljesség-princípiumát akadályozta. A romantika a képzeletet szabadította föl. Amit a polgárság az észre hivatkozva ígért, nagyrészt füstbe ment. Az új társadalom — a kapitalizmus — nemhogy integrálni tudta volna a világot, de csak annak széttöredezését hozta. Az egésznek, a teljesnek a hiánya a művészt arra késztette, hogy ne csak a valót, a voltat és a lehetőt is regisztrálja. Az emlékezet és a képzelet így jutott fokozott szerephez a romantikusoknál. A különleges képzelet és a rendkívüli emlékezet. A romantikát mégis áttörte az élet. A romantika nőies szellemét a realizmus férfihatalma gyeplőzte meg. A századközép intellektuális erőfeszítése, a számvetés heroizmusa nyűgözi Babitsot, amikor Browningra néz. Az intellektus roppant teljesítményét fedezi föl Poe gondolati erejében, matematikai szigorú művészi — lírai — gondolkodásmódjának láttán. Ámul Swinburne Atalantáján, mert a képzelet és az emlékezet hatalmát és a modern ember merészségét látja együtt a műben, mely antik nyugalmat és egyensúlyt egyesít modern nyugtalansággal és egyensúlyhiánnyal. A Swinburne-i forma merő feszültség, a Browning-i vers dramatikus. Mindez az érett költő, a harmincas évek Babitsának gondolatmenete a „modern vers" természetrajzáról, de korábbi eredetű. 1919-es egyetemi előadássorozata tulajdonképp ugyané gondolat-