Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

olyan kategóriát, amely az egész korszakot meghatározná. Mert a szecesszió értelmezését joggal bírálta Rába is és Komlós Aladár is, de mások szerint a szimbolizmus sem foglal össze mindent. Azok a jelenségek, amelyeket a különböző megközelítések hangsúlyoznak — tehát az irracionalizmus, a szubjektivizmus, vagy az ezeket interferáló polgári szociológiai irányok, a polgári radikalizmus gondolatai, a kor marxizmusa — mind-mind jelen van és együtthatóan van jelen a korban. Aligha találunk tehát egyetlenegy olyan központi kategóriát, amely az egész kort teljesen meghatározná. Tessék például visszagondolni Barta János nézetére, aki az említett ötödik kötet bírálatában a stílromantika fogalmát ajánlotta, amely szerinte összefoglalója lehet a századelőnek. E nézet vitája azonban kimutatta, hogy a stílromantika fogalmával a kornak csak egyik törekvését nevezhetjük meg. Nem a szecesszió fogalmának használata tehát a hiba, hanem az abszolutizálása, mint ahogy a kor többi fogalmának abszolutizálása is csak konstruált egység megteremtésére alkalmas. Mégis a szecessziónak szerintem van néhány vonása, amely többé-kevésbé pontosan leírható. Általános jellemzője a lázas és bizonytalan újrakezdés. Ez mindenben jelen van, a képzőművészeti szecesszióban, az irodalmi szecesszióban, stb. Kétségtelen azonban, hogy ez egzakt módon nehezen méimető. De amit a képzőművészetből ki lehet olvasni és meg lehet határozni, azt az irodalomban is megtaláljuk. Ilyen a dekorativitás, amiről már szó volt: mindenekelőtt a vonal, a dekoratív vonal hangsúlyozása; azután bizonyos színek, bizonyos témák kedvelése, a távoliságnak, ennek a modern romantikának a vonzereje, a Kelet, főleg Japán fölfedezése, a japán stílusjegyek és a japán világ hatása. A szecesszió ilyen megfogható, leírható vonása a modern népiesség, amely lényegesen különbözik a magyar nép-nemzeti iskola népiességétől. Ezekből kellene kiindulnunk, amikor a szecesszió fogalmának felhasználhatóságát keressük, amikor megkülönböztetni igyekszünk a szimbolizmustól. A szimbolizmussal ezeket a jegyeket, motívumokat, mozzanatokat nem lehet meghatározni. Példaként hadd utaljak itt is Kaffka Margit műveire. Mondatainak dekoratív hangszerelése nem vezethető vissza a szimbólumokra. Utalhatunk egyik-másik témájára és történetére is, amelyek különlegességeit megint csak a szecesszió fogalmával tudjuk jelezni. Amilyen például a kastélybeli hölgy megjelenítése, aki — elnézést kérek a kiskorúaktól — a holddal szeretkezik parkbeli sétáján. S végül: az a tény, hogy más irodalomtörténetekben nem használják a szecesszió fogalmát, önmagában nem bizonyíték, hiszen tudjuk, hogy például a franciák arc nouveau-fogalma hasonló érzékelést fed. Megjegyzéseim summája tehát az lehet, hogy az egész korszak megjelölőjeként a szecesszió 5 Vita a Nyugatról 65