Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

a magyar társadalomnak erre a megmerevedett, görcsös állapotára hívta fel a figyelmet, s ezzel részben kiegészítette, részben pedig polemikusán kezelte Mikszáth társadalomképét, amelyben a dzsentri karrieristáké az egyik meghatározó szerep. Móricz nagy vívmánya a XX. század elején a nép életének valós ábrázolása. A szegényt, a parasztot ő emberként: tehát teljes emberi mivoltában és nem mint különleges valakit ábrázolja. Ezt példázzák mindazok a népi figurák — a Tragédia Kis Jánosától és az Égi madár hősnőjétől kezdve Rózsa Sándorig és „árvácskáig" —, amelyek Móricz egész pályáját jellemzik. Űj korszak kezdődik ezzel a magyar prózában: a népi önismeret minden eddiginél szervesebb és mélyebb korszaka, a nem különlegességként, egzotikusnak, hanem egész emberi összefüggéseiben ábrázolt paraszt-, illetve proletár-alakok megjelenésének periódusa. Egyenes vagy talán szaggatott fejlődésvonal követhető Móricz Kis Jánosától Tersánszky Legenda a nyúlpaprikásról című kisregényének Gazsiján át Sánta Ferenc Sokan voltunk című elbeszélésének önmagát feláldozó nagyapjáig. Ez századunk prózájának egyik leglényegesebb eredménye: a szegénység pontos és eleven „természetrajza", amelyben nemcsak a nyomor kiváltotta torzulások, kegyetlenség vagy önmagába fordulás jegyei érzékelhetők, hanem az erények is, a gyöngédség, az összetartozás, az áldozatosság. Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy már az 1919 előtti szakaszban a Nyugat két legnagyobb klasszikusa —• a mitologizálás lehetőségeit értékesítő Ady s a naturalizmusból induló, majd a realizmus irányában továbbmozduló Móricz — olyan tendenciát hoztak létre, teremtettek meg XX. századi irodalmunkban, amely nemcsak a két háború közötti korban, de a felszabadulás utáni korszakban is a történeti változásokkal együttjáró módosulásokat beleértve megtermékenyítő és a fejlődés új lehetőségeit kínáló örökség marad. Végezetül látnunk és érzékelnünk kell, hogy a századelő egész megújulási folyamatában egy döbbenetes erejű szellemi szabadságharc ment végbe és teljesedett ki. (Mindezzel nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy elhanyagolandónak érzem azoknak a problémáknak a vizsgálatát, amelyekre itt is sor került: az egyes izmusok, a különféle eszmeáramlatok, a folyóirat környékén jelentkező különböző társadalmi és művészi törekvések, hatások leltározását. Szükség van ezekre is, de csak részlegesen, másodlagosan. Lényegesebb viszont az egész folyamat főáramát tetten érni, megragadni.) E szellemi szabadságharc meghatározó és mozgató motívuma a Nyugat kiemelkedő alkotóinak és mindazoknak a műhelyében, akik velük egyívásúak voltak a zenében, a képzőművészetekben, nem elsősorban művészi eredetű volt, hanem társadalmi feszültségekkel