Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

e században él igazán, maguknál a franciáknál is, de nem mondható el ugyanez Rimbaud-ról és Mallarméról is? Kissé mereven fogalmazva, tehát az árnyalatokat elhagyva: a francia költészet privilegizált helyét, amely a Fleurs du Mal megjelenését követő két és fél három évtized termésének köszönhető, akkor veszik tudomásul, amikor ez a privilegizált hely már meg is szűnt az amerikai és a spanyol, a német és az orosz líra megújulása következtében. De a század végére kimerülni látszó francia költészet is felfrissül, nem utolsó sorban azért, mert merészen és következetesen feltárja a XIX. századi tartalékait: például Lautréamont-t vagy Mallarmét vagy Rimbaud-t, és új meg újabb módon interpretálja Baudelaire-t. A francia költészetnek újabb nagy korszaka kezdődött, a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány mű és dátum: Apollinaire, Szeszek — 1913, Kalligrammák — 1918, Cendrars, A transszibériai expressz ... prózája — 1913, Reverdy, Költemények prózában — 1915, Valéry, Az ifjú Párka — 1917, Charmes —1922, Breton és Soupault, Mágneses mezők — 1919, Saint-John Perse, Anabázisz— 1924, Eluard, Mourir de ne pas mourir — 1924. E két nagy korszak az 1857—87 közötti és a sokban belőle sarjadó második, mely 1913. körül kezdődik, a mai olvasó előtt sokszor elhomályosítja a valóságot, hogy a kettő között a francia költészet válságba került; egyébként éppen akkor, amikor meghódítja Európát. * * * A XIX. századi francia költészetről az idők folyamán nálunk három véleménytípus alakult ki. Ezek mindegyike közel áll egy-egy francia típushoz. Az elsőt a Kisfaludy Társaság 1900-ban megjelent antológiája tükrözte, a másodikat többek között Babits, Kosztolányi és Szerb Antal képviselte, a harmadikat Illyéstől Rónay Györgyön át a legfiatalabbakig számos olyan költő vallja, akik tudomásul vették, akik a szürrealizmus tanulságai alapján olvassák a XIX. századi francia költészetet. A Kisfaludy Társaság antológiáját Haraszti Gyula állította össze. Haraszti nem volt akárki. Corneille-ről írt könyve máig a legmegbízhatóbb monográfiák egyike, Chéniertanulmányának úttörő jelentőségét nemrégiben újra hangoztatta egy francia kutató. Az antológia többé-kevésbé a hivatalos francia véleményt visszhangozza, egy kivétellel. Előszava Petőfire és Aranyra hivatkozva Béranger mellett kardoskodik, akit a franciák Renan óta nem tartanak költőnek- Babitsék már a renani állásponton lesznek. Az antológia első kötetében Béranger mellett Hugo, Lamartine és Musset a főszereplő, de Vigny. Gautier és Moreau Hégésippe is bőséges teret kap. Mai szemmel meglepő, hogy az utób-