Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

szimbolistának, én a műfajt néhány más, szemléleti és tematikai szempontból, meg motívumaik alapján érintem. A magyar századelő prózájának méltatói a kései romantikus hatásokat, főként E. T. A. Hoffmannét emlegetik, és kiemelik a fantasztikum iránti erős vonzalmat, mely az időszakra jellemző. De ahogy a világirodalom tud szimbolista prózáról, ezeket a jelenségeket egyúttal ismérveinek is tekinti. A szimbolista próza jegyei a műfaji különbségen túl is különböznek a líráétól. Az a fantasztikum, amely csakugyan lényegéhez tartozik, sarkalatosán más, mint a romantikáé. E. T. A. Hoffmann fantasztikumát a képzeletbeliség, a tündéri színezet, a festői meseszerűség határozza meg, a szimbolista prózáét viszont főként a természetfölötti és a tudományos-fantasztikus törekvések, azaz természeti jelenségeknek természeten kívüli okokkal magyarázása egyéníti. Nem tagadhatjuk azonban a romantikától örökölt kísértet-történetek továbburjánzását sem. A fantasztikum tör be a hétköznapba Kosztolányi Az idegen vagy A cseh trombitás című novellájában, mint ahogy ez Villiers de l'Isle Adam egyik-másik ún. „kegyetlen történeté"-ben is megfigyelhető. (Lásd: Vera című elbeszélését). Az egyetemes analógia végzetes egyszersmind jellegzetes szimbolista törvényszerűsége érvényesül Remy de Gourmont-novellákban, így A magnóliában és A küszöbönben, mint ahogy ez Cholnoky Viktor szemléletének is jellegzetes vonása, például Amenhotep című elbeszélésének tanúsága szerint. Az Alerion madár vére című Cholnoky novella átörökléses misztikájának előképét pedig Remy de Gourmont Vörös margarétájában is megleljük. Általában az idősebb Cholnoky történelmi, földrajzi, archeológiai kíváncsisága, mely tematikáját oly izgatóan heterogénné teszi, a parnasszisták örökségeként a szimbolistákra maradt, igen gyakran megfigyelhető szellemi poggyászuk. Babits olyan elbeszélése, mint a Novella az emberi húsról és csontról és Karinthy tudományos fantasztikuma általában (lásd A lélek arca, Novella a delejes halálról, Legenda az ezerarcú lélekről stb.) a szimbolista próza hasonló alkotásai mellé állítva, mint — többek között — Villiers de l'Isle Adam A jövendő Éva című regénye, mely Edisont fantasztikus szerepkörben lépteti föl, ugyancsak a világirodalom folyamatába, a szimbolista próza áramába illeszkednek. Természetesen Karinthy más világirodalmi rokonságát, például a Wellshöz fűződőt, ezzel nem kívánom kisebbíteni, de ki ne gondolna Karinthynak például A fotografált gondolat című írására, amikor Villiers de l'Isle Ádámnak az utolsó lehelet vegyi elemzéséről szóló novellisztikus elmefuttatását olvassa? De a lidérceset hidegvérrel festő magyar novelláknak, például Cholnoky Viktor A kövér emberéhek is megvan az előképe Jean Lorrain rezzenéstele-