Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

novellájához" intézi Osvát Ernőnek ajánlott versét (érdekes, hogy — szintén 1925-ben — Tersánszky J. Jenő novellát ír egy novelláról, sőt: éppen orosz író novellájáról). Keleti Arthur a Pax Vobiscum című versben a Baedekkert említi, s ez az utalás már átvezet a — kritikusan ábrázolt — praktikum világába. Ugyanitt — itáliai színhelyen — rajzolja meg ,,az újságjaik címét üvöltöző rikkancsok / s újságjukat olvasó méla járókelők" látványát. Móricz Zsigmond 1920-ból való, borzongató nagy szabad versében, a Morsban magát a Nyugatot említi: Én meghalok, te meghalsz ... meg bizony! te is! meghalsz! te, aki olvasod !... ön asszonyom ! Szép kék szeme ki fog folyni és arca elrothad, haja, amit oly boldogan fésül, csomónként hull ki tőből, hogyha a koponyájáról lemállik a hús; fogai, amit úgy gondoz, sárgán vicsorognak és nem olvassa majd a Nyugatot és nem emlékszik rá, hogy megrémült most itt velem. »Ugye: Írásnak nézi és komolyra nem veszi: és igy lesz«. Az információk legfőbb forrása a Nyugat költői számára tehát a nyomtatott szó. Némileg meglepő talán, hogy ez a helyzet máig sem változott meg lényegesen: a „Mit ír a hírlap?" reflexe uralkodik. A művészet — most már szélesebben értelmezve, kitágítva a fogalmat az irodalmon túlra — mint téma és információs forrás több versben mutatkozik tartalmi és képi mozzanatként. A zene Nagy Zoltán költeményében a hagyományok szférájához illeszkedik: „Zenét ha hallgatsz, gondoltál-e rá. / Hogy hallgat-é az téged s mit te zengsz itt?" (Zenét... — 1923). Érdemes bővebben idézni Szabó Lőrincet, aki művészet és álművészet, ízlés és életszemlélet tudatszövevényét lázadó indulattal helyezi szabad versbe: követelések áradatát zúdítva: nyilt terraszokon hajlongó cigányzenét, mig alattunk zúgva nyargal a városi villanyos: tán hangversenyeket, Wagner pergőtüzeit, csattogó cintányérokat és katonabandát is, — de még inkább a magányos holdfényben úszó romantikus hegedűszót: életet! életet! Vagy erdei lombsusogást, virágok hangtalan orgiáit, juhnyájak záporozó topogását, méhdöngést, falusi verandán lármás verebek és rigók reggeli kardalát: életet! életet!