Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

vagy szubjektív megoldásokat keresni vele szemben: például rossz álommá minősíteni: Mintha egy gonosz mese volna vagy mintha lidérc volna, lázkép, mely maga is gyötrődik és amelyet végig kell álmodni, hogy jöhessen az ébredés: {Társadalom, 1939) persze itt is becsúszik egy árulkodó szó: ,,kell", és ezzel az álommá minősített valóság mint objektív létező visszajön, megerőszakolni a verset. A korábbi jóslat valóra vált: Egy perc, és áruló leszel, vagy az se, csak egy buta hulla. (Politika, 1931) Most már lehet elátkozni a világot, mint a ..rettentő szavak tudója, Ézsaiás": Zenghet, mint roppant cimbalom, a dicső ég, vagy Salamon éneke, könyvtárak esze, engem be nem csap már sose: undorít, hogy részed vagyok s még jobban, hogy, ha meghalok, beléd fúlok, rothadok át, te, te, köpedelem világ! (Keserű órán) Ezután a Keserű-óra-állapot után pedig már csak a költészet csődjének bevallása következik: a Töredé/c-nek maradt vers, vagy A kimondhatatlan akár lezárt esztétikai formában is való dokumentálása: A szived majdnem megszakad, szólnál, de szavad elakad, szólnál, de görcs és fájdalom fuldoklik föl a torkodon, Szabó Lőrincnél ennek a kimondhatatlanságnak — töredékjellegnek, elhallgatásnak — a manifesztálása hangsúlyos helyen történik.