Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

kettős irányjelzés, amely külön jelzi a mozdulatot és annak célját, (el, be) egy másfajta elfordulásra, látni nem akarásra is utal: ezt, az ember kiesését a természetes rendből, ezt nem akarja nyomon követni, kommentálni. De ez az elfordulás nem a személytelenség mozdulata mégsem, hisz saját magában láttatja meg a világból kieső embert, és ez elfordulás egyúttal „befelé a falnak" történik: azaz magában nemcsak a személyiség szabadságharcának elvi vesztesét látja, de saját magát az alulmaradtak, a sebesültek, sőt a falnál állók közé számíthatónak is tételezi. A háborús rend árnyékos oldalára kerülő ember képét formázza versében, és ennek az embernek a helyzetét nemcsak leírja, de saját személyes életrajzi adataival is felruházza, tehát ezzel az emberképpel szándékozik azonosulni a továbbiakban. Ugyanakkor ugyanez években másféleképp is továbbírja ezt a verset: a fal felé fordulás ezekben pedig a személyes elfordulást, az embertelenségükben kiteljesedő viszonyok Leckéjének elfogadását jelenti. Ha 1931-ben a problémát tolja el magától azzal, hogy kijelenti: „a jövő azé, aki bestiább", 1939-ben ezt már mint Leckét mondja fel. A gyík „falta a hernyót". E folyamat leírása a vers egyik metszete. Ezzel párhuzamosan fut a másik: „és reszketve nézett". Semmit se csináltam, (előbb nem birtam, aztán nem akartam,) csak álltam és iszonyodtam, csak álltam és a nagy leckét forgattam agyamban. A harc végén már mindent helyeseltem. Komlós Aladár hívta fel a figyelmet e versben megjelenő káros tendenciákra, külön utalva a hasonló történelmi realitásra, Bécs és Prága elnyelésére. De ha a verssel kapcsolatban erre asszociálunk, nem hivatkozhatnánk épp úgy a polgári demokráciákra, a polgári világ egyfajta „humanista" felére, mely ugyanígy asszisztált e jogtiprásnál szinte ugyanezen a módon, hasonló fázisokban reagálva az eseményekre? Ugyanígy aktualizálva nyugodtan lehetne (gondoljunk a Felirat című versre) keserű iróniát sejteni benne, amely a polgári világnak ezt a tehetetlenségét mutatja fel. De, azt hiszem, a vers aktualizálása helyett itt is inkább a vershelyzet továbbgondolásával juthatunk előbbre. Ha csak azt látjuk, hogy a gyík falta a hernyót, és ezt a barbár ténykedést az „iszonyú láb" megakadályozhatja, addig a láb ténykedését kell megítélnünk. De mi történik, ha a láb is belép e párharcba? Akkor a láb pedig a gyíkot semmisíti meg, azaz folytatódik a háborús rend. És