Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ezzel az eséllyel zárul e Szabó Lőrinc-i fortélyos félelem képlet. De a lábnak minek a gyík, a gyíknak pedig a biológia törvénye szerint szüksége van a hernyóra, tehát igaza van a tartózkodó lábnak, amint a biológiai törvény teljesülését részvétlenségével engedélyezi. Tehát az adott biológiai szinten helyeselhető is e nem lépés. De — és itt van a vers vitatható kétértelműsége — a cím ezt a jelenetet a pontosan megfigyelt biológiai szférából a tudati szférába emeli, általános érvényű törvényként akarja elfogadtatni („nagy lecke"-ként), mint erre Komlós Aladár is felhívja a figyelmet. És ebben a szférában az életkép már alkalmazhatatlan. A hatalmaskodással és a pusztítással teljes háborús rend képletéről azt írni: „már mindent helyeseltem" mást is jelent, mint csak a benne tételezett tehetetlenségnek a „pusztítás-pusztítást szül" nézőpontnak a bevallását. Ez már „A jövő azé lesz, aki bestiább" jóslatnak a természeti törvény rangján való elfogadását is jelenti. Tehát ez években egyszerre él a költőben a bizonytalanság, a veszendőség érzete, az együttérzés, sőt azonosulás az ebből az adott világból kihullókkal — és az ezt a pusztítást kiteljesítő háborús rend végzetes természeti törvényként való értelmezése. És hogy valóban így kell továbbgondolnunk a verset, mutatja az Ardsuna és Siva című vers e magyarázatra rímelő, az általános érvényűség igényével megfogalmazott részlete: Ami él s mozog, mind úgy küzd, ahogy te és nem lesz könnyebb kedvedért, sehogyse lesz szelídebb a rettentő szabály. És pontosan meg is fogalmazza ezt a „rettentő szabályt"-!: „a mindenség két fele falja egymást". Ez az ősi keleti származású világlátomás, amely a történelemben újabb és újabb ihletet adott az új születését segítő dialektikának is; — Szabó Lőrincnél a maga konzervatív antinómia-jellegében van jelen, abban a formájában, amely a világ-viszályok programját kísérte, szintén az ókori keleti történelmi események óta. Ez a világ-látomás természetesen különbözik a harmincas évek elején kialakulttól. Az a világ „gonosz" volt, de állandóan működő, önmagát megújító-fenntartó mechanizmus, amely az embert maga alá szorítja, de meg nem semmisíti, és ahol a felemelkedés a sorson kifogás hite is benne élhetett az emberben. Itt most már egymást felfalás, azaz megsemmisítés van; életre-halálra összecsapások mozzanatos történelméről alkotott látomássá alakult át a korábbi, az állandóan működő gép-képzetre alapozott. Ezt pedig elfogadva ellenpontozni nem lehet. Lehet beletörődni, Leckeként elfogadni,