Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Feltételezve, hogy a ,,puskaszó" kicsit erőszakolt szóalkotással az ,,ágyúszó"-ból sarjadt, több hasonló rímet kerestem. Kiderült, hogy a fiatal költő szándékoltan artisztikus rímeit, a rím-alkotás virtuóz technikáját ez esetben Babitstól leste el. A rímtechnika hasonlósága a két vers ritmusának összevetésére késztetett. A strófaszerkezetek megegyeznek: mindkét vers kétsorosokból áll. A sorok Babitsnál nyolc szótagúak. Jambikus lüktetésűek, de magyarosan is ütemezhetők, 5/3-as osztásban. Az Üdvözlés sorai az első, harmadik, ötödik és hatodik versszakokban ugyanúgy ütemezhetők, mint Babits versében. A második, negyedik és hetedik strófában azonban a költő variálja az eltanult versformát, mintegy játszik vele: megtoldja egy szótaggal és így 5/4-es osztással olvasható, illetve az utolsó jambushoz, még egy csonka láb kerül. A kutatók egy részének felfogása szerint egy költő akkor érdemel komolyabb figyelmet, amikor eredetivé vált, ha lekoptak modorosságai, megtalálta hangját, elengedte mesterei kezét. E kutatók a fenti három példával illusztrált kérdésre tagadólag válaszolnak: bármilyen alaposan feltárhatjuk a fiatal József Attila korai költészetében a mesterek és elődök hatását, szerintük ez a tudás nem visz közelebb a költő életművének megértéséhez. Ezzel a felfogással vitatkozva bizonyítani szeretném a művész tanuló tevékenységének, jelen esetben a nyugatos költők hatásának komoly jelentőségét abban, hogy a József Attila-i életmű éppen az adott módon valósult meg. A bizonyítás alapjául a Lukács Györgytől eredő és Király István Ady-könyvében részletesebben kifejtett dezideologizáló transzformáció törvénye szolgál. József Attila életműve kiváló alkalmat ad e törvény működésének szemléltetésére. A kutatók sok példát hoztak arra, hogy költészetében egy és ugyanazon téma vagy motívum újra és újra, többé-kevésbé változott formában felbukkan. A példák szaporíthatok: a Medáliák nem egy kifejezésével már a korai művekben találkozunk. Sok ilyen korábban felvetődő mozzanat megőrződik a művészi tapasztalatban, a költő emlékezetében és adandó alkalommal aktualizálódhat, beépülhet egy későbbi vers szövetébe, átalakulva az adott költeményben betöltött szerepének megfelelően. A Nyári délután a szobában című vers egyik sora „vár rám a lépcső villogó foga", a hetedik medáliában „lépcsőházak villogó fogán" formában tér vissza. A költő a sikeres, dekoratív képet a Medálió/cban méltóbb környezetben újból felhasználta, hozzáigazítva azt a vers ritmusához, grammatikai és értelmi szerkezetéhez. Lényegében ugyanezt mondhatjuk a Napszonett „rezgő ajkam" kifejezéséről, amelyik a kilencedik medáliában kibővülve, más hierarchikus rendben és más értelmi funkcióban újra előlép: „hogy 14 Vita a Nyugatról 209